Aktuális

Négygyerekes apa halt meg a nagylóki kocsmai szívatásban

Zsoltot gyerekei mellett egykori élettársa is siratja, a halálra fagyott férfi édesapja pedig bosszút állna az elkövetőkön.

Hatalmas a gyász a Fejér megyei Nagylókon, ahol egy kocsmai szívatásból lett tragédia. A későbbi áldozat, a 42 éves Göbölös Zsolt részegen elaludt a kocsma teraszán, három helybeli pedig úgy gondolta, vicces lenne, ha a hátára egy felfordított széket raknak, majd a magatehetetlen embert szorosan hozzáerősítették egy szigetelőszalaggal. Végül Zsoltot magára hagyták a hidegben.

Fotó: Police.hu

A férfi csaknem tíz órán keresztül ülhetett szorosan a székhez kötve, próbálhatta magát kiszabadítani az éjszaka közepén, de felborult és kihűlt a hideg kövön – írta meg a részleteket a Bors.

A lap megkereste Zsolt hozzátartozóit, így kiderült, hogy kisfia, kislánya és nevelt gyerekei azóta a keresztszülőknél élnek, édesapja pedig azon háborodott fel, hogy a három falubeli elkövető még csak bocsánatot sem kért, miután egy „tréfa” miatt meghalt a fia. Elkeseredettségében még azt is megjegyezte, hogy ugyanazt kívánja nekik, mint amit Zsolttal tettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top