Soltész Rezső, a sármos profi, akit egy dauer húzott ki a mélypontról

Soltész Rezső filmes családban született, nagyapja, Soltész Endre az első magyar hangosfilmek közül volt jó néhánynak a producere, apja, Soltész Rezső pedig filmforgalmazóként dolgozott a Moképnél. A családi hagyomány eleinte az ifjabbik Soltész Rezső pályáját is meghatározta, és érettségi után a Pannónia Filmstúdióban helyezkedett el hangkamerásként. Igaz, már előtte, 1963-ban megalapította Rangers nevű amatőr zenekarát, amelyben ő volt a gitáros-vokalista – testvére, Soltész Gábor fúvós hangszereken és gitáron játszott –, és amely a filmes munka mellett kezdett egyre komolyabbá válni.

Annyira, hogy a Rangers az 1968-as Ki mit tud?-on már kitűnt, és a szereplés után megkapta a zenekarok életben maradását segítő állandó működési engedélyt; ehhez azonban nevet kellett változtatni, mivel az eredeti  – a vietnami háborúban harcoló amerikai rangerek miatt – itthon akkoriban nem csengett túl jól. Így az Ifjúsági Magazinban meghirdetett névjavaslati akciót követően a zenekar végül Corvinaként folytatta. A nevet egyébként az akkor éppen Soltészékkel zenélő Novai Gábor, későbbi Generál-, Hungaria-, Dolly Roll-zenész választotta, a Corvina klasszikus felállásában 1970-től pedig már Szigeti Ferenc volt a gitáros-dalszerző, míg Soltész basszusgitárra váltott.

A Rangers 1967-ben (Fotó: Magyar Ifjúság)

A zenekar a másodvonal élén dolgozott nagy akarással, rengeteg vidéki fellépéssel és egyre szebb sikerekkel: 1970-ben saját klubja nyílt, majd megjelent az első kislemez (Oszkár/Elszáll az idő), 1971-től pedig jöttek a külföldi fellépések, elsősorban Csehszlovákiában, ami a későbbiekben is fontos állomás maradt Soltész pályáján. A Corvina 1972-ben aztán egy szemvillanás alatt átlépett az országos sztárzenekarok táborába, amikor a hatodik Táncdalfesztiválon a második helyet szerezte meg az Egy viharos éjszakán című szerzeménnyel. Érdekesség, hogy miközben Soltészék a díjat vették át, éppen rendőrségi nyomozás is zajlott velük kapcsolatban, ugyanis pár órával korábban, a fellépésük alatt kifosztották az öltözőjüket.

A Corvina innentől itthon és a keleti blokkban is népszerű zenekarnak számított, főképp mert széles közönségrétegnek tetsző, slágeres zenét játszott. A sikerhez azonban elengedhetetlen volt Soltész születettprofi-személete. Az elsők között ismerte fel, hogy a jó menedzselés mennyit lendíthet egy zenekar karrierjén. A tudatos koncertszervezés rengeteg fellépést eredményezett, a bevétel egy részét pedig visszaforgatták a működésbe. Például egy kiugró debreceni gázsiból egyenöltönyt varratott az együttesnek, a koncerteken és a fotókon mindig nagyon jól néztek ki. De Soltész még olyan apróságokra is figyelt, hogy tiszta legyen a cipője talpa, mielőtt színpadra lép. 

A Corvina az 1974-es bemutatkozó nagylemezén még finoman progresszív rockos megoldásokkal is kacérkodott, de túlnyomórészt soulos, soft rockos dalokat játszott, majd a későbbiekben poposabb és diszkósabb irányba kalandozott el. Az együttes végét is ez okozta, a zenekarvezető Soltész ugyanis a slágerzenére esküdött, a fő dalszerzőtárs, Szigeti Ferenc viszont a rockra. Pedig még a Táncdalfesztiválokat felélesztő következő tévés zenei versenyen, az 1977-es Metronóm ’77-en is nagyon jól szerepeltek – az Álmaidban című, amúgy búcsúzkodós hangvételű daluk közönségdíjas lett.

A Corvina végül 1978-ban oszlott fel: Szigeti a klasszikus rockzenét játszó Karthagóban találta meg saját zenei világát, Soltész viszont kisebb mélypontra került, amiből három dolog lendítette ki. A Corvina után előbb még próbálkozott egy rövid életű, Oxigén nevű zenekarral, de több szakmabeli is azt javasolta neki, hogy váltson szólókarrierre. Az akkor legbefolyásosabb szakmabeli, a popcézár Erdős Péter viszont azzal hessegette el a Hungaroton hanglemezgyártól, hogy szerinte nem elég jó énekes. Soltész azonban a csehszlovákiai sikereire támaszkodva a nyolcvanas évek elején ki tudott adni két angol nyelvű albumot is a szomszédos országban, és ez helyreállította önbecsülését.

A második, Robot Love című lemez borítóján már az ikonikusnak számító dauerolt búrával látható (meg egy pazar piros kezeslábasban, szintén ikonikus divathúzás!). A Bundesliga-frizurát egy fodrász barátjával, záróra után, nagy elkeseredésükben találtak ki. Ücsörögtek a fodrászüzletben, mindkettejük élete éppen mélyponton volt, amikor megszólalt a haver: „te, figyelj, én bedauerolom a hajad!”. Az addigra már megnövesztett bajusz mellé odakerült a messziről felismerhető bongyor frizura, és készen is volt az újjászülető énekes imidzse.

A Robot Love borítója (Fotó: f.aukro.cz)

A gödörből kivezető harmadik momentum természetesen a Szóljon hangosan az ének, Soltész magyarországi szólóbemutatkozása, az 1981-es év, sőt az egész évtized egyik legnagyobb, máig örökzöld slágere, amely a kilencvenes évek végén még a Sziget fesztivál himnusza is volt a Gorilla rockabillys feldolgozásában. A dal hangszerelésében a jóbarát-zenészzseni, Máté Péter volt Soltész segítségére, és a Szóljon hangosan az ének a Magyar Televízió szervezésében zajló újabb táncdalfesztivál, az 1981-es Tánc- és popdalfesztivál egyik bombaslágere lett. A dalok versenyében a 2. helyezést érte el, a győztes az aktuális sztárzenekar, a Hungaria Limbo-hintója lett, de itt futott be a KFT együttes, és itt versenyeztek olyan további korszakos magyar slágerek, mint a Homok a szélben, Cserháti Zsuzsától A boldogság és én vagy az Ullmann Mónika-féle Írtam a bátyámnak egy dalt. Soltész emellé kapott előadói és hangszerelési díjat is, és persze az sem volt mellékes elismerés, hogy még az eredmény kihirdetése előtt nyilvánosan meghajolt előtte Erdős, és azt mondta: „Rezső, tévedtem, bocsánatot kérek!”

Az S. Nagy István által írt Szóljon hangosan az ének lényegében felfedi Soltész addigi életútját, és nagyon pontosan jellemzi az énekes személyiségét. Már a fesztiválos fellépésen is kicsattant a pozitív kisugárzástól a vidám sármőr, a siker pedig azonnali és nagy hatású volt. Az első évben 118 ezret adott el bemutatkozó magyar szólólemezéből, ami 1984-re átlépte a 200 ezres határt, de a sorban érkező további nagylemezek is bearanyozódtak. A postás pedig szó szerint zsákszámra hordta hozzá a rajongói leveleket, szerelmes vallomásokat. A szívtipró énekes azonban már a hatvanas évektől házas volt, eddigre pedig két tizenéves lányt nevelt, így a válaszlevelekben csak autogramokat küldött vissza.

Autogram viszont mindenkinek jutott, a profizmus a szólóévekben sem maradt el: naptárak, fotók, füzetek kísérték fellépésein, a korabeli előadói kiegészítők terén is úttörő volt Soltész, aki zeneileg változatos slágermuzsikát szolgáltatott.

Főleg lágy slágerekkel (Oh nem, nem, Akit szeretnek, Várj, Jóbarát) és balladákkal aratott (Féltelek – Kovács Katival, Ha volna valaki…,  vagy épp a Házibuli sikerfilm betétdalai magyarul: Rólad álmodozni jó,  Ne szólj ), de ha kellett, jó volt a mediterrán hangulatban (Római vakáció,  Szerenád, Voulez Vous Danser) is. Karrierje csúcsán önálló tévéműsort kapott, amelyben többek között szalonnát sütögetett Dévényi Tiborral – bokáig érő hóban!

Munkásságával kicsit megelőlegezte az együttmulatós schlager-világot, de tudott naprakész és trenddiktáló is lenni, például azzal, hogy elsőként hozta be Olaszországból a nyolcvanas években egész Európát meghódító italo discót – feldolgozásokkal (Dolce Vita, Önkontroll, A nyárnak nincs még vége), és még saját szerzeményekkel is (Annabella). Ugyancsak az elsők között készített karácsonyi albumot (Boldog karácsonyt! – 1988), illetve adott ki olyan kislemezt, amin volt karaokeverzió (Táncolj velem, barátom!), majd a kilencvenes évek hajnalán nagyon ügyes érzékkel váltott, és tért át a média, a lapkiadás világába. Sikeres lapjaiban pedig részben a zenészvilágnak ad vissza (a Zenészmagazinnal), részben viszont fiatalkori hangmérnöki álmait is körbe zárja (Médiatechnika, FotoVideoMagazin, Sztereó Sound & Vision Magazin stb.).

Soltész Rezső, ez a sármos profi jó eséllyel külföldön is szép karriert futhatott volna be – nyert drezdai, cavani és egy bulgáriai dalfesztiválon is, ahol Jim Halsey menedzser (impresszív ügyfélköre: James Brown, Roy Orbison, The Righteous Brothers) csapott le rá és vitte ki amerikai dalfesztiválokra, ahol elképesztő nyerőszériában volt: hat nap alatt három fesztiválon hat díjat söpört be –, de családja és a szíve hazahúzta, itthon akart sikeres lenni, és ezt tökéletesen meg is valósította. A mai napig akár évi száz fellépése is akad.

Soltész Rezsőt legközelebb egy világszínvonalú show keretében láthatja a közönség 2020. 01. 11-én az 50 éves Táncdalfesztivál koncerten az Arénában. Jegyvásárlás: auditoriumhungaricum.jegy.hu