Aktuális

Arcon lőtték a menyasszonyt, mert pihenőt tartott tánc közben

Az indiai nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A tettest jelenleg is keresik.
menyasszony india lövöldözés

„A gyanúsítottnak sikerült elmenekülnie az esküvőről még azelőtt, hogy a kollégáink a helyszínre érkeztek volna. De egészen biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára kézre kerítjük őt” – nyilatkozta a BBC brit hírcsatornának az indiai rendőrség szóvivője. A szakember elárulta, a lövöldözésre, amiről videó is készült, a menyasszonytánc közben került sor: a menyasszony azután kapott golyót, hogy néhány pillanatra megállt pihenni tánc közben.

A szóvivő a BBC-nek elárulta, Indiában egyáltalán nem ritkák az esküvői lövöldözések. Az ország bizonyos részeiben szinte minden vendég fegyverrel megy esküvőre; várják az ünnepségnek azt a részét, mikor a levegőbe lövöldözve köszönthetik az ifjú párt.

Csakhogy előfordulnak balesetek, sőt, nem ritkán tragédiák is. 2016-ban, egy punjabi esküvőn például egy kismama vesztette életét: éppen táncolt, mikor valaki lövöldözni kezdett, az egyik eltévedt golyó pedig eltalálta. 2018-ban szintén Punjabban egy idősebb nő halt meg azután, hogy a szomszédja véletlenül fejen lőtte. Mint kiderült, a férfi a lánya közelgő esküvője alkalmából lőtt a levegőbe, álmában se gondolta volna, hogy a golyó embert öl majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top