Ausztrália lángokban áll – mi lesz a következő?

Tavaly rengeteg híradás foglalkozott a dél-amerikai esőerdőket pusztító tüzekkel, sokan egyből rá is mutattak a szintén 2019-ben leégett Notre-Dame helyreállítására szánt, sok millió dollárnyi adományra, illetve a hasonló kaliberű összegek hiányára, amikor a természeti károkat kellett volna csökkenteni.

Ennél nagyobb médiavisszhangot talán csak a Kaliforniát letaroló tűzvész kaphatott, igaz, ehhez szükség volt arra, hogy a legtöbb ember számára távoli és megfoghatatlan erdők helyett Hollywood körül csapjanak fel a lángok, a természeti katasztrófa ugyanis nem törődik a sztárstátusszal, így jó néhány celebritás méregdrága villája is a lángok martalékává vált, a hírességek pedig a közösségi médiának köszönhetően rengeteg emberhez tudták eljuttatni a szívbemarkoló képsorokat.

Eközben azért fél Szibéria is lángra kapott, de hiába, hogy ott sokkal súlyosabb a helyzet, a visszhang nem volt akkora, az orosz tajga ugyanis legalább annyira távol van a hétköznapi valóságunktól, mint a brazil dzsungel. Pedig nem ártana odafigyelni erre a területre, mert itt sokkal nagyobb probléma cseperedik szépen lassan, és mire a világ észbe kap, már régen mindegy lesz.

Aztán kigyulladt egy fél kontinens

Az Ausztráliában tomboló tüzek is csak akkor kezdték átvinni a bolygó lakosságának kollektív ingerküszöbét, amikor már a lángokban megsebesült cuki koalákat mentő emberekről szóló színes hírek pörögtek a közösségi oldalakon. A saját archívumunk szerint ez tavaly novemberben történt, a tüzek azonban már szeptemberben elkezdtek terjedni, azaz bő négy hónappal ezelőtt.

Ma pedig már ott tartunk, hogy – a Business Insider információi szerint – a szigetországban eddig kétszer akkora területet perzseltek fel a lángok, mint a brazil esőerdőkben, több százezer embert kellett kitelepíteni, és óvatos becslések szerint is legalább félmilliárd állat lelte halálát a tűzben. A helyzetet igen látványosan ábrázolta egy Anthony Hearsey nevű grafikus, aki a NASA műholdas adataiból készítette az alábbi 3D-ábrát. Fontos, hogy a képen nem műholdfelvétel látható, csupán Hearsey grafikája, aki az elmúlt egy hónapban észlelt tüzeket jelenítette meg Ausztrália digitális domborzati térképén. Ne feledjük, a szóban forgó kontinens csaknem akkora, mint Európa, az Egyesült Államoknál pedig bőven nagyobb.

Nem véletlen, hogy az idei Golden Globe-díjátadón is többször előkerült a téma, és a díjazott Russell Crowe helyett Jennifer Aniston vette át az ausztrál színésznek járó díjat, ő ugyanis otthon maradt, hogy a családja épségéről gondoskodhasson. A január 20-án startoló ausztrál nyílt teniszbajnokság, az Australian Open játékosai pedig már javában gyűjtik az adományokat a tűzvész okozta károk enyhítésére: Maria Sarapova például 25 ezer dollárt ajánlott fel erre a célra, a világelső – egyébként queenslandi születésű – Ashley Barty pedig a Brisbane International tenisztornán elnyert pénzdíját adta az ausztrál Vöröskeresztnek.

„Bár bozóttűzről beszélünk, sajnos Ausztráliában nemcsak a bozótos ég, hanem az erdő is – mondta el az nlc olvasói számára Molnár László, a www.kiderul.hu meteorológusa. – Ez pedig azért baj, mert a bozótosokon gyorsan átvonuló tüzek az erdős területeken sokkal nagyobb pusztítást tudnak végezni, ráadásul a környezet regenerációjához is sokkal több időre van szükség. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy javarészt a part menti területeken tombolnak a tüzek, mivel Ausztráliában főleg itt élnek az emberek. Az érintett terület nagyságát tekintve megoszlanak a vélemények és a statisztikák, de az biztos, hogy legalább 50 ezer négyzetkilométernyi területen ég a tűz, ami nagyobb, mint fél Magyarország. A bajt fokozza, hogy ekkora tüzeknél a vulkánkitöréseknél is megfigyelhető, úgynevezett pirokumulusz felhők jönnek létre, az ezekben kavargó por- és koromrészecskék pedig folyamatosan súrlódnak, így elektromos töltés jön létre. Ennek az eredménye villám, ami további területeket tud lángba borítani, ráadásul ezekből a felhőkből nem keletkezik eső, tehát nincs, ami megállítsa a tüzeket. Ha egy ilyen pirokumulusz esetleg mégis összekeveredne az esőfelhőkkel, annak sem túl szerencsés az eredménye, mivel ilyenkor kénes savas eső keletkezik, aminek a káros hatásait talán nem kell részletezni.”

A szakember szerint a mostani ausztráliai tüzek is „hagyományos” bozóttűzként indultak, azonban az országban csaknem egy éve uralkodó extrém szárazság és hőség miatt sokkal jobban tudnak terjedni a lángok.

„A brazil őserdőben is nagy pusztítást végzett a tűz, itt azonban szerencsére viszonylag hamar megjött az eső, ami képes volt megakadályozni a még komolyabb katasztrófát – magyarázza Molnár László. – A kaliforniai erdőtüzek pedig kiterjedésüket tekintve jóval kisebbek voltak, mégis nagyobb volt a hírük, mivel javarészt lakott területet érintettek. Eközben Afrika középső régióiban, jellemzően a fejlődő országokban is megfigyelhetőek kisebb-nagyobb erdőtüzek, ahol fával tüzelnek, vagy azzal, amivel éppen tudnak. Ezek nem nagy területen tomboló, összefüggő lángok – emiatt nem is kapnak akkora figyelmet –, de éppen elég sok van belőlük ahhoz, hogy hosszú távon problémát okozzanak. Sajnos ennek ellenére sokan nem veszik komolyan az ilyen természeti csapásokat, mondván, erdőtűz régebben is előfordult. Igen ám, de nem ilyen gyakorisággal. Sok embernél nem viszik át az ingerküszöböt az olyan információk, hogy például régebben egy évben jó, ha két alkalommal dőlt meg napi hideg- vagy melegrekord, miközben az elmúlt időszakban akár 10-15 ilyen nap is előfordult egy-egy évben. Emellett pedig gyakrabban fordul elő a kritikus tényezők olyan együttállása – szárazság, szélsőséges mennyiségű csapadék, szélvihar stb. – is, amely kedvez az ausztráliaihoz hasonló extrém időjárási jelenségek kialakulásának.”

Az emberi működés pedig nem segít a helyzet megoldásán. A klímakutatók, meteorológusok között ma már konszenzus van arra nézve, hogy az emberiség nem fogja tudni teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek megakadályoznák, hogy az átlagos középhőmérséklet „csak” másfél fokot emelkedjen az évszázad végére. Molnár László szerint az egyik problémát az jelenti, hogy az egyes országok mindig másokra mutogatnak ahelyett, hogy cselekednének.

„Ami a felmelegedést illeti, a személyes véleményem, hogy szerintem a 2 fokos melegedést sem fogjuk tudni megállítani az évszázad végére – mondja a szakértő. – Ausztráliában 1900 óta ugyanis már idáig másfél fokot nőtt az átlagos középhőmérséklet, de Magyarországon sem állunk sokkal jobban, nálunk 1,2 fokkal van átlagosan melegebb. Erre sokan azt mondják, hurrá, nem fogunk fázni, de ennél sajnos sokkal komolyabb a helyzet, az ilyen fokú melegedés ugyanis az extrém időjárási jelenségek elszaporodásával jár, vagyis többször látunk majd súlyos szárazságot, vagy épp egy-egy ilyen aszályos időszakban a károkat tovább súlyosbító hatalmas mennyiségű, rövid idő alatt lezúduló csapadékot. A baj az, hogy mindig lehet majd valakire mutogatni, ahol nagyobb a káros anyagok kibocsátása. Bár lehet, hogy nem úgy tűnik, itt Európában mi még abszolút a világ élvonalát képviseljük, ami a környezetvédelmet illeti. Eközben az Egyesült Államok, Oroszország és Kína egymással vetélkedve látványosan nem törődnek a hasonló célokkal, ha a termelés, a fogyasztás és a gazdasági verseny a tét. Sokszor emlegetik az autózás visszaszorítását is, amit szerintem már-már túlzásba is visznek. Az autók emissziója ugyanis legfeljebb helyi szinten, a nagyvárosokban jelent problémát, de ha ezt összehasonlítjuk a nagy óceánjárók, repülők vagy az ipari üzemek kibocsátásával, egyből láthatóvá válik, hogy ezek közül mi jelenti az igazi gondot.”

Ami Kínát illeti, Molnár László elmondta, hogy a NASA, illetve más meteorológiai műholdak felvételei alapján látható, hogy az ázsiai országban mennyire súlyos a helyzet. Míg ugyanis például az orosz tajgán lángoló metántüzek füstje csak időlegesen jelent meg a képeken, Kína nyugati része felett mintha állandó szürke takaró lebegne: a levegő ott annyira szennyezett, hogy például a napelemek, napkollektorok sem tudnak teljes hatékonysággal működni, mivel egyszerűen nem éri elég fény a felszínt.

Mi lesz a következő?

Felmerül a kérdés, hogy a fent említett tüzek afféle visszatérő vendégek lesznek-e a naptárban (a kaliforniai erdőtüzek esetében ezt szinte biztosra vehetjük), illetve, hogy a világ más területei is lángba borulnak-e.

„Oroszországban lehet a legnagyobb a baj, ugyanis a korábban állandóan jégbe fagyott permafroszt a felmelegedés hatására kiolvad, így hatalmas mennyiségű metán kerül a levegőbe – feleli erre Molnár László. – Emellett ezen a területen az egyik legnagyobb a melegedés mértéke, így ez nem sok jóval kecsegtet. Aztán Afrika középső régióiban is lehet gond a már említett szokások miatt – természetesen itt most nem a Szaharára gondolok, hanem azokra a területekre, ahol akad valami éghető. De én nem lennék nyugodt például India vagy Pakisztán lakói helyében sem, ugyanis ha ott késik, vagy akár elmarad a monszun, hatalmas területeken lángolhatnak fel hasonló tüzek.”

Nyolcmilliárd holland menthetné meg a Földet

A fenti, lássuk be, nem kifejezetten biztató helyzet láttán jogosan merül fel az a kérdés is, hogy mit tehetünk. Röviden és tömören: nem túl sokat. Vagyis, akár tehetnénk is, jelenleg azonban nem úgy tűnik, mintha a halálra rémült emberiség minden erejét megfeszítve azon dolgozna, hogy mentsük, ami még menthető.

„Ha az a kérdés, hogy mi fog történni az előttünk álló években, évtizedekben, szerintem nem túl sok – mondja ki a verdiktet Molnár László. – Sajnos az emberek többsége elkötelezett a fogyasztás iránt, és ebbe még csak most kapcsolódnak be az olyan fejlődő országok, mint Kína vagy India. Kínában például felnőtt egy EU-nyi generáció, akik már tudnak és akarnak is fogyasztani. Ha emlékszünk még a kilencvenes évek elejére, amikor Magyarországon is elkezdett felpörögni a fogyasztói társadalom, tudjuk, hogy körülbelül mi zajlik most Kínában, míg India nagyjából a hetvenes évek szintjén tart, Afrika meg talán még hátrébb. Pedig csak azzal tehetnénk bármit is, ha egy picit visszavennénk az igényeinkből. Nem kell például Balira menni nászútra, nem kell Dubajba kiugrani csak azért, mert ma már fapadossal megtehetjük, de Európában sem kell havonta ide-oda repülni. Az egyetemi éveim során ösztöndíjjal jártam Hollandiában, róluk lehetne példát venni: hiába magas az életszínvonal, a hollandok már hosszú évek óta élen járnak a fenntartható életmódot illetően. Nem cserélik le kétévente az autóikat, sokan bicikliznek, és ha nyaralni mennek, akkor sem feltétlenül a Holland Antillákat veszik célba, hanem elmennek kempingezni, vagy kibérelnek egy lakóautót. Úgy vannak vele, hogy egzotikusabb, távolabbi utakból elég egy-kettő egy életre, miközben ugyanolyan jól érzik magukat a Balaton partján is, ahová sokkal könnyebb és gazdaságosabb eljutni.”

A változás tehát nem könnyű, különösen, hogy a politikusok sem azzal szoktak kampányolni, hogyan fogják szigorítani a környezetvédelmi szabályokat, és milyen különadókat vezetnek majd be a zöld célok elérése érdekében.

„Ha egy politikus ilyesmit ígérne, sosem választanák meg – teszi hozzá Molnár László. – Ráadásul az a baj, hogy a statisztikákból kijön, hogy a klímakatasztrófák konkrétan jót tesznek a GDP-nek, hiszen egy csomó mindent lehet építeni vagy újraépíteni, miközben addig »doppingoljuk« a légkört, hogy a végén megsülünk.”

Mint látható, sajnos nincs túl sok pozitív hír a helyzettel kapcsolatban, így csak abban lehet reménykedni, hogy az emberiség valami csoda folytán egyszer csak észbe kap, és nagy tempóval nekiáll megoldani a problémákat. Már eleve késésben vagyunk, így nem az a kérdés, hogy mit kellene tenni, hanem az, hogy miért nem tesszük még mindig…