Drasztikus változások jönnek a Nemzeti alaptantervben

nlc | 2020. Január 09.
Tantárgyak tűnnek el, illetve alakulnak át, de új költők és írók is helyet kapnak a tantervben.

Átstrukturálták, és részben át is nevezték a műveltségterületeket a Nemzeti alaptanterv (NAT) szeptembertől életbe lépő új változatában – tudta meg a Magyar Nemzet.

A nagy valószínűséggel végleges, tavaly decemberi verzióban az Életvitel és gyakorlat, valamint a Mozgóképkultúra és médiaismeret nem önálló tantárgyak többé, az ide tartozó ismeretek azonban nem tűntek el, csak más tantárgyakhoz kerültek át.

(iStock)

A technika és az informatika tárgyak összeolvadásából létrejött a Technológia és egy új tantárgyat is bevezetnek Technológia és tervezés néven. Az Ember és természet, illetve az Ember és társadalom terület szintén átalakul.

Az irodalom tananyagba új költők és írók kerültek be, illetve kaptak nagyobb hangsúlyt: Wass Albert és Szabó Magda többször szerepel, megjelent Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, illetve Kós Károly és Romhányi József munkássága, de ajánlottként Agatha Christie is.

A korszerűsített NAT szerint a diákoknak hetente legfeljebb 34 órájuk lehet majd.

Exit mobile version