A börtönben szerettek egymásba, miután mindketten gyilkoltak

H. A. | 2020. Január 17.
Azóta már szabadult a pár mindkét tagja, akiket anno gyilkosság miatt küldtek rácsok mögé. A börtönben szövődött szerelemből mára közös gyermekük is született. Renáta korábban az édesapját, Nándor pedig a volt barátnőjét ölte meg.

A bűntett idején 16 éves Renáta 2008-ban azért végzett édesapjával, a vád szerint különös kegyetlenséggel, mert az apa tiltotta lányát akkori szerelmétől. A fiatalkorú édesanyjával – aki szerint az apa molesztálta Renátát – a férfit benyugtatózták, leitatták, majd feszítővassal megverték. Még élt, amikor a közeli temetőben eltemették. Renáta és édesanyja hamar lelepleződött, mindketten börtönbe kerültek – írta meg a Bors a történetet.

Nándor 17 éves volt, amikor volt barátnőjét ötvennégy késszúrással kivégezte. A fiú akkor beismerte, hogy halálra késelte a 16 éves lányt, miután az szakított vele. Bevallása szerint féltékeny volt, a szakítás tényét nem bírta elviselni, de a bestiális bűntett részleteire utólag pontosan nem emlékezett.

A két fiatalkorú gyilkos ugyan külön börtönben töltötte a szabadságvesztését, mégis egymásra találtak közös programokon, karácsonyi ünnepségeken, és szerelmük kitartott a szabaduláson túl is. Most abban a városrészben élnek közös kislányukkal, ahol korábban Nándor áldozata is lakott.

A fiú, aki kedvezménnyel szabadult, a börtönben elvégezte a gimnáziumot, majd az egyetemet is, kigyúrta magát, és most a város egyik legnagyobb konditermében dolgozik.

Kiemelt képünk illusztráció

Exit mobile version