Terhesnek hazudta magát a Rita doktornőként hírhedtté vált Ákos

nlc | 2020. Január 21.
Azt állította, hogy ikrekkel várandós, közben pedig pénzt csalt ki egy férfitól.

Ismét bíróság elé állítják azt a férfit, aki három éve magát Rita doktornőnek kiadva álorvosként praktizált Szirákon – tudta meg a Bors.

R. Ákosnak most kisebb kárt okozó csalásért kell felelnie. 2017-ben az interneten ismerkedett meg egy férfival, akinek felvetette, hogy szeretne közös gyereket, hiszen a fejlett orvostudománynak köszönhetően ő is tudna gyereket szülni.

Az állítólagos beavatkozásra 150 ezer forintot kapott a férfitól, majd azt hazudta párjának, hogy ikrekkel terhes, még hamis orvosi papírokat is mutatott neki. Közben hozzáférést kapott a férfi számlájához, és többször pénzt kért tőle. Végül párja gyanút fogott, és megszakította vele a kapcsolatot.

Exit mobile version