Egészség

Elítélték Rita doktornőt, aki orvosnak és nőnek hazudta magát

A Nógrád megyében praktizáló álorvos és álnő kézrátétellel gyógyított, és hetekig nem derült ki, hogy nem orvos, és nem is nő.

Az önmagát doktornőnek kiadó fiatalembert kuruzslásért három hónap börtönbüntetésre ítéltek, igaz a végrehajtását két évre felfüggesztették. Az ítélet szerint a kezelésekért pénzt nem fogadott el, de megtévesztette áldozatait, az injekció beadásával pedig veszélybe is sodorta egyiküket – közölte az RTL Klub Híradója.

A 30 éves férfi orvosnőnek adta ki magát a Nógrád megyei Szirákon, mindenféle orvosi végzettség nélkül kezelt betegeket. Tavaly nyáron költözött a helyi romák közé a párjával, július végétől augusztus közepéig praktizált.

Volt, hogy puszta kézzel operált, telefonnal mért vérnyomást vagy tűkkel szurkálta a betegeket. Pénzt nem kért tőlük, mondván neki nincs szüksége a pénzre.

Sokáig a párja sem tudta, hogy R. Ákos nem doktor, és nem is nő. Végül úgy bukott le, hogy többen panaszkodni kezdtek az ellátásra.

Az áldoktor fellebbezett, így az eljárás másodfokon folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése