Tanítási szünet volt A Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban a kínai holdújév ünnep miatt, ezért sok kínai tanulónál járhattak vendégek, és haza is utazhattak az ünnepekre. Ezért a szülők és tanárok intézkedéseket vezettek be a koronavírus terjedésének megelőzésére – írja az Index.
A XV. kerületi iskolába 109 kínai és más anyanyelvű, 394 magyar anyanyelvű diák jár, az 55 fős tantestületben 17 kínai anyanyelvű tanár dolgozik, 13 vendégtanárt a Kínai Népköztársaság delegál a kínai mint idegen nyelv, és a kínai művészet tanítására.
A szülők és tanárok arra a döntésre jutottak, hogy lesz tanítás, de, ha egy szülő úgy dönt, hogy gyermekét nem engedi az iskolába, a hiányzást maga is igazolhatja.
Az Index szerint az iskolát teljesen átfertőtlenítették, a szappanok helyére folyékony szappanadagolók kerültek, és nem lehet a közös törülközőket használni, minden gyereknek fertőtlenítő kendőt kell bevinnie magával.
A gyerekek szüleinek be kell jelenteniük, ha vendégeket fogadtak Kínából, és javasolták az iskolában a maszk viselését is, továbbá arra kérték a gyerekeket, ne kínálgassák egymást a bevitt ételeikkel.
(via)
(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)