Az emberek bűnügyek iránti fokozott érdeklődése nem új keletű. Ennek sajnálatos apropót ad, hogy az utóbbi hónapokban (legalábbis látszólag) megszaporodtak a családtag sérelmére elkövetett, tragédiával végződő erőszakos bűncselekmények. Ezeknek okairól, a bűnmegelőzési intézkedések hiányosságairól már írtunk korábban, most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakult az életellenes bűncselekmények száma és büntetése Magyarországon az elmúlt évtizedekben, illetve a 2013-as büntetőtörvénykönyv-módosítás után.
Kérdésünk az volt, hogy miért mutatnak az azonos büntetéssel fenyegetett emberölésekre kiszabott szankciók meglehetősen nagy eltéréseket, illetve azt is tudni szerettük volna, hogy bizonyos körülmények között miért szabadulhatnának az olyan erőszaktevők, mint a skálás gyilkosként elhíresült Bene László, miközben az Egyesült Államok bizonyos államaiban halálbüntetést is kaphatnának, vagy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésük valóban életük végéig tartana.
„Az biztos, hogy ha a rendszerváltás előtti és utáni időszakot nézzük, az emberölési kísérletek és a befejezett emberölések, tehát azon esetek száma, amikor az áldozat a cselekmény következtében életét veszti, megegyezik – mondja dr. Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója. – A statisztikák alapján 2015-ben 99 szándékos befejezett emberölést követtek el Magyarországon, az emberölési kísérletek száma körülbelül ugyanennyi volt. 2005 óta az emberölések száma erőteljes csökkenést mutat: 1998 és 2005 között 289-ről 209-re, majd 2005 és 2017 között 164-ről 92-re csökkent a szándékos befejezett emberölések száma, a kísérletek és a befejezett emberölések arányának változatlansága mellett. Ha visszamegyünk az időben a hatvanas, hetvenes évekig, azt láthatjuk, hogy a mostaninál jóval magasabb volt az emberölések száma. 4-500 közötti számokat láthattunk, ebben viszont a kísérletek is benne voltak, amelyek kétszer vagy akár háromszor is többször fordultak elő, mint a befejezett emberölések.”
Ennek az eltérő aránynak az egyik fő oka az volt, hogy az 1978-ban hatályba lépett új Büntető Törvénykönyv (1978. évi IV. törvény) bevezette az életveszélyt okozó testi sértés fogalmát, így sok minden, ami korábban emberölési kíséreltnek minősült, átkerült ebbe a kategóriába, amihez azért másfajta, enyhébb büntetési tétel párosul. Ezáltal, valamint az ítélkezési gyakorlat változása miatt nagyon megcsappant statisztikailag az emberölések (a befejezett emberölések és a kísérletek) száma. Először körülbelül 300-ra esett vissza, majd sokáig évi 250 körül tartotta magát.
Bilincset helyeznek az ítélethirdetés után egy vádlottra a Kecskeméti Törvényszéken (Képünk illusztráció. Fotó: MTI / Ujvári Sándor)
„Ami a büntetéseket illeti, amíg volt halálbüntetés Magyarországon, ha nem politikai ügyről volt szó, akkor azt a kirívó kegyetlenséggel vagy erkölcsileg mélyen elítélendő motívumból fakadó emberölésért szabták ki. Ezt váltotta fel az életfogytig tartó, illetve a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézménye. Korábbi kutatásunkban az életfogytig és tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetések kiszabási gyakorlatát vizsgálatuk. Nem meglepő módon kiderült, hogy leggyakrabban emberölések esetében, de azon belül is – néhány kivételtől eltekintve – kifejezetten az extrém esetekben szabják ki a tényleges életfogytiglant. Ilyen általában a több ember életét kioltó elkövető cselekménye, vagy – a közhiedelemmel ellentétben nem a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, ami egyébként főleg a fiatalkorúakra és fiatal felnőttekre jellemző, akik ezzel a tétellel nem is büntethetők, hanem – az, ha védekezésre képtelen, vagy idős koránál, fogyatékosságánál fogva védekezésre csak korlátozottan képes, idős, illetve fogyatékkal élő személy ellen fordul valaki.”
Magyar László ügye óta kötelező a minimum
Bolyky Orsolya szerint a hatvanas évektől összességében enyhültek a kiszabott büntetések, egészen mostanáig. Az utóbbi években megint emelkedő tendenciát mutat a tényleges életfogytiglanra ítéltek száma, jelenleg közel hatvan ember ül ilyen büntetéssel a rácsok mögött.
Ha esetleg furcsa lenne, hogy alapvetően miért nincs összefüggés a bűncselekmények száma és a kiszabható büntetés súlyossága, valamint a büntetéskiszabási gyakorlat szigora között, arra a kriminológus szerint egy felvilágosodás kori alaptétel a magyarázat. Eszerint általánosságban nem a büntetés súlyának, hanem a büntetés elkerülhetetlenségének van visszatartó ereje, azaz a lebukás nagy valószínűségétől való félelem szabhat határt a bűnelkövetésnek. „Itt azonban meg kell jegyezni, hogy az emberölés az esetek többségében indulati bűncselekmény, aminél semmilyen racionális elrettentő indok nem bír visszatartó erővel. Az illető ugyanis az elkövetés pillanatában nem mérlegel. Mindez megmagyarázza azt is, hogy miért nem elrettentő az Egyesült Államokban sem a halálbüntetés, vagy az esetleges 900 éves tétel kiszabása, és miért válik lassan eltarthatatlanná a börtönpopuláció nagysága.”
Magyarországon jelenleg nem lehet a szabadulás lehetősége nélküli életfogytiglant kiszabni. Ezt a jogi lehetőséget az Emberi Jogok Európai Bírósága által Magyar László ügyében, 2014-ben hozott ítélet hívta életre (Magyar Lászlót társtettesként ítéltek el emberölési ügyben és más, személy elleni bűncselekményben, ráadásul priusza is volt). Az EJEB kimondta, hogy a szabadulás reményének kizárása embertelen, megalázó bánásmódnak minősül, így ez az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 3. cikkébe ütközik. Vagyis muszáj meghatározni egy olyan minimum időt, amely letöltése után felül kell vizsgálni az illető szabadon bocsátási lehetőségét. Ezt nálunk a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetében 40 évben határozták meg.
Fogvatartottak vonulnak a Váci Fegyház és Börtön udvarán (Fotó: MTI / Cseke Csilla)
Munka és lakhatási lehetőség, jó magaviselet
Szinte megszokott, hogy pár évente foglakozik a sajtó a skálás gyilkosként elhíresült Bene Lászlóval, akinek már a sokadik felülvizsgálata zajlott le, és akit továbbra sem engednek ki a börtönből. Bolyky Orsolya hangsúlyozta, hogy a törvény (2013. évi CCXL. törvény, röviden BV törvény) rendelkezései szerint ahhoz, hogy valakit feltételes szabadságra bocsássanak, elég sok kritériumnak meg kell felelnie. A feltételes szabadulásról a büntetés-végrehajtási bíró dönt a BV intézet előterjesztése alapján.
- Többek között azt vizsgálják, hogy az elítéltnek milyen a magatartása a börtönben, azaz hány dicsérete és hány fenyítése van.
- Fontos szempont, hogy szabadulását követően hogyan oldaná meg a lakhatását.
- Lenne-e munkahelye?
- Milyenek a családi kapcsolatai, vannak-e egyáltalán?
- A vizsgálati szempontok mind annak eldöntését segítik, hogy az illető vajon vissza tud-e majd illeszkedni a társadalomba.
Beszámítható vagy sem? Szociopata igen, súlyos depressziós nem
Hogy egy másik ügyön keresztül értsük meg kicsit jobban a törvényt a gyakorlatban, a szakembert a közelmúltban történt győri gyerekgyilkosság apropóján kérdeztük. Ebben az ügyben egy férfi feltételes szabadulása után kegyetlenül megölte két gyerekét, majd magával is végzett. A férfi egyébként emberölés kísérlete miatt töltötte le szabadságvesztés büntetését: a jogerős ítélet szerint megpróbálta egy kalapáccsal és több szúrással megölni a feleségét, amiért csupán öt évet kapott – és korábban is szabadult. A közvélemény számára érthetetlen volt, hogy egy ilyen brutális bűncselekményért elítélt személy hogyan találkozhatott egyedül, felügyelet nélkül a kiskorú gyermekeivel nem sokkal a szabadulása után.
Bolyky Orsolya általánosságban azt mondja, hogy ha az ítélet szerint valaki kóros elmeállapotban követ el egy bűncselekményt, akkor az akár felmentéssel is járhat, amennyiben a beszámítási képessége kizárt. A felmentés következménye viszont, hogy – amennyiben az illető személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményt követett el, tartani kell hasonló bűncselekmény elkövetésétől, és ha beszámítható lett volna, akkor legalább egy évi szabadságvesztésre ítélnék – az illető kényszergyógykezelését rendelik el, amelyet az IMEI-ben, azaz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben foganatosítanak. A kényszergyógykezelés időtartama határozatlan, a gyógyulástól függ a „szabadulás”.
Ellenben ha valakit elítélnek, az azt jelenti, hogy nem teljesen kizárt a beszámítási képessége. Kérdés, hogy annak fokát hogyan határozzák meg. Mint ismert, a győri ügyben a férfinál az elmeorvos szakértő tudatzavart állapított meg, amely súlyos fokban korlátozta, de nem zárta ki a beszámítási képességét, így büntethető volt. A beszámítási képesség súlyos fokú korlátozottsága az általános bírói gyakorlat szerint nyomatékos enyhítő körülmény, a büntetés kiszabásakor jelentős hatása lehet. „A büntetőbírói és a polgári bírói gyakorlatot célszerű különválasztani. A szülői felügyeleti jogról való döntést a családjogi bíró hozza meg, melynek során figyelembe veszi a gyermekvédelmi szakemberek, a családtagok, például a másik szülő véleményét és egyéb körülményeket. Természetesen fontos szempont lehet az elkövetett bűncselekmény jellege is, azonban nem feltétlenül ez az elsődleges a kapcsolattartás mikéntjének meghatározásánál. Pontosan ezért van felelőssége a gyermekvédelemnek is.”
A kriminológiai intézet munkatársa szerint a józan ész alapján és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek szerint is könnyen belátható, hogy a felügyelt kapcsolattartásra – tehát amikor egy hivatalos személy is jelen van a szülő és a gyermek találkozásakor –
nem csupán a benne rejlő veszélyre tekintettel lehet szükség, hanem azért is, mert az évek óta börtönben lévő, a gyermekével kapcsolatot nem tartó szülő találkozása a gyermekével mindenképpen traumatikus élmény a gyermek számára. Ez a szituáció eleve megkívánná szakember jelenlétét és segítségét.
Ezzel az üggyel szemben áll Kertész Ágnes esete, az anyáé, akit tíz év szabadságvesztésre ítéltek emberölési kísérletért, amit később megtoldottak plusz egy évvel kiskorú veszélyeztetése miatt.
Ágnes évek óta családon belüli erőszak áldozata volt, többször kért segítséget, hiába. A bíróság szerint azonban előre megfontoltan és teljes tudatában cselekedett, amikor életveszélyesen megsebesítette volt férjét (Ágnes szabadulásáért többen felszólaltak, családon belüli erőszak áldozatai petíciót is indítottak az ítélet ellen).
Bolyky Orsolya emberölési ügyekben végzett kriminológiai kutatásai alapján rámutatott néhány büntetéskiszabással kapcsolatos összefüggésre. „Általánosságban elmondható, hogy eléggé eltérő a kiszabott büntetések hossza, de az ügyek maguk is rendkívüli változatosságot mutatnak. Alapvetően elmondható, hogy szándékos emberölésnél a bírói büntetéskiszabási gyakorlat következetes. De tény, hogy én is találkoztam olyan ügyekkel, amelyekben az átlagtól jelentősen eltérő ítéletek születtek.
Életfogytiglanra ítélt női fogvatartott a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kultúrtermében (Képünk illusztráció. Fotó: Czvitkovits Judit)
Fontos leszögezni, hogy a különböző minősítő körülmények között a Btk. nem tesz különbséget, a minősített emberölésekért 10-20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.
A gyakorlatot megvizsgálva elmondható, hogy az előre kitervelt emberölésért – általában a kiterveltségért – súlyosabb ítéletet szoktak hozni, mint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért – ez utóbbi, mint már említettük, főként a fiatalkorúakra vagy fiatal felnőttekre jellemző. Az előre kiterveltség inkább valamiféle hidegvérrel elkövetett bűncselekményt feltételez, hirtelen indulatról ezekben az esetekben nincs szó.
A másik minősítés, ami kifejezetten súlyos büntetéseket eredményezett eddig, az az idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, nyilvánvalóan az áldozat kiszolgáltatott helyzete miatt.
Megfigyelhető volt a súlyosabb büntetés kiszabása, ha az áldozat köztiszteletben álló személy, legyen az akár egy gyerekotthon igazgatója vagy a településen jól ismert vadász, csak hogy két valós példát hozzak. A kirívó gátlástalanság, kegyetlenség, valamint a vádlott hozzáállása a bűncselekményhez (például beismerés, megbánás vagy ezek hiánya) sokszor befolyásolják a bíró ítéletét, a szubjektivitást nem lehet teljesen kiiktatni.”
Az is elmondható, hogy az emberölések 40 százalékánál közrejátszik az ittas állapot, valamint az emberölési ügyek döntő többségénél az elkövető és az áldozat is aluliskolázott, nem rendelkezik állandó munkahellyel, illetve sokszor munkanélküli, egzisztenciális gondokkal és alkoholproblémával küzd. Ritkább az, amikor valaki a közép- vagy felső osztály tagjai közül keveredik ilyen ügyekbe, ezek az esetek tehát nem véletlenül kapnak nagyobb figyelmet.
Ha már említettük az alkoholt, fontos kiemelni a pszichés állapotot is. A szakember szerint az elmeszakértői vélemények nagy részében (körülbelül 40 százalékában) szerepel valamilyen kórkép vagy személyiségzavar, ez utóbbi tipikusan antiszociális személyiségzavart jelent. Gyakori, hogy szociopátiás vagy pszichopátiás vonásokat állapítanak meg a személyiségzavar diagnózisa nélkül.
A személyiségzavar büntetőjogi szempontból azonban nem minősül korlátozó tényezőnek (kivéve, ha kóros szintű). Így egy szocio- vagy pszichopata személy a büntetőügyben beszámítható lesz. Ezzel szemben a gyengeelméjűség, azaz az intelligencia nagyon alacsony szintje komoly korlátozó tényező lehet, míg a skizofrénia, illetve a pszichotikus tünetekkel párosuló súlyos depresszió felmentést, illetve kényszerkezelést eredményező kóros elmeállapotok. „Fontos hangsúlyozni, hogy a beszámítási képességet mindig a bűncselekmény időpontjára és az adott bűncselekményre tekintettel vizsgálják. Azt hozzá kell tenni, hogy a klinikumban más szempontrendszer alapján és más módszerekkel vizsgálja egy orvos a beteget, mint az igazságügyi elmeorvos szakértő. Azt gondolom, hogy száz százalékban nem lehet semmit sem kivédeni, de a szociális védőháló erősítése mindenképpen fontos lenne a bűnmegelőzés területén.”
A konkrét eseten múlik az, hogy az elkövető milyen büntetést kap. Minden életellenes bűncselekménynél vannak súlyosbító és enyhítő körülmények – mondja dr. Sándor Zsuzsa volt büntetőbíró.
A cselekmény minősítésétől függően határozza meg a törvény a büntetési keretet, azon belül kell a büntetést kiszabni, méghozzá úgy, hogy általában a büntetési tétel középmértékéből kell kiindulni. Ezt a középmértékes szabályt a jelenlegi kormánypárt irányította parlament vezette be. 5-15 évig terjedő szabadságvesztés esetében ez a középmérték 10 év. Ha ettől felfelé vagy lefelé eltér a bíró, azt meg kell indokolnia.
Sándor Zsuzsa szerint az is számít, hogy egy ügyben az eljárás meddig húzódik el. Például míg Norvégiában pár hónap alatt ítéltek el egy sorozatgyilkost, nálunk sokszor évekbe telik, mire pont kerül egy ügy végére. Ha nem a vádlott hibájából húzódik el egy eljárás, akkor az idő múlása mindig enyhítő körülménynek minősül a Kúria iránymutatása szerint.
A bírónő arra is kitért, hogy az angolszász jogrendszer miben különbözik a nálunk is érvényben lévő, kontinentális jogrendszertől. Míg az angolszászban kumulatív büntetések vannak, ami azt jelenti, hogy összeadják a különböző bűncselekményekért kiszabott büntetést (így történhet az, hogy valaki kétszeres életfogytiglant is kaphat), addig a kontinentális (európai) jogrendszerben nincs ilyen, azaz nem lehet csak úgy összeadni a büntetéseket. „Ha több bűncselekményről van szó, akkor halmazati büntetést szabnak ki, ami nem lehet több, mint a legsúlyosabb büntetésre kiszabható szabadságvesztés maximuma, illetve azt még a felével lehet növelni, így legfeljebb 25 év.”
Ami a győri gyerekgyilkos és Kertész Ágnes ügyét illeti, a bírónő szerint azon múlt a két büntetés kiszabása közötti különbség (onnantól kezdve, hogy a minősítés már megtörtént) hogy a győri férfinél az elmeszakértő megállapította, hogy tette elkövetésekor súlyos fokban korlátozott volt a beszámítási képessége. „Ez azt jelentette, hogy büntetését korlátlanul enyhíteni lehetett. Ebben az esetben a bíró a törvényi minimumot, azaz az öt évet azért kiszabta. Más kérdés, hogy a folytatás miatt sajnos feltehető, hogy nemcsak pillanatnyilag volt korlátozottan beszámítható, hanem minden bizonnyal mentális betegséggel is küzdhetett.”
Sándor Zsuzsa azt mondja, őt nem az viseli meg, hogy mekkora büntetést szab ki. Inkább történetek vannak, amelyek mélyen érintik, ezt nem lehet megúszni. „Volt egy ügyem, ahol egy kínai kisfiúnak a bébiszittere összebeszélt a barátjával, hogy elrabolják a gyereket, hogy majd pénzt kérjenek érte. Betették a kicsit egy bőröndbe, és megfulladt. Egy ilyen történet nagyon megviseli az embert, és nem fáj a szíve, ha súlyos büntetést kell kiszabni. De van olyan is, ahol az elítélten esik meg az ember szíve. Egy volt élsportoló élete sok tényező miatt kisiklott. Bekerült egy hajléktalanszállóra, és ott valaki éjszaka megpróbálta ellopni a holmijait, ő pedig álmából felriadva a késéhez nyúlt, és megszúrta a tolvajt. Ő egy alapvetően konszolidált, nyugodt, értelmes ember volt, aki elképesztő megbánást tanúsított. Neki annyiban tudtam segíteni, hogy a két tárgyalás között hagytam neki időt arra, hogy találjon magának egy másik átmeneti szállást, hogy rendezze az életét valamelyest a büntetés kiszabása előtt.”
(Kiemelt kép: Kőhalmi Péter/AFP)