nlc.hu
Aktuális
Blokkolja a Facebook a koronavírus-álhíreket

Blokkolja a Facebook a koronavírus-álhíreket

Például az sem igaz, hogy öblítőt kell inni, attól meggyógyulunk – figyelmeztet a közösségi oldal.

Pár órával azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt, lépett a Facebook is. A közösségi oldal hivatalos közleménye szerint ezentúl törölnek minden, a vírusról szóló álhírt vagy bármilyen tartalmat, amely valótlan információkat (is) tartalmaz. Ez az Instagramra is érvényes, hiszen a képmegosztó szintén a Facebook tulajdona – idézi az oldal fenntartóit a Fast Company.

A Facebooknak saját, tényeket ellenőrző (fact-checker) csapata van erre, de nem csak rájuk támaszkodnak: eltávolítanak minden a nagyobb egészségügyi szervezetek által megjelölt posztot, amely káros és pánikkeltő összeesküvés-elméletet, hazugságot terjesztene. Ez egyébként nem más, mint a már létező szabályok és protokollok alkalmazása, de a koronavírus kapcsán külön kell figyelni a megjelenő tartalmakra az oldal szerint, hiszen itt nem csak arról van szó, hogy az emberek ostobaságokat hisznek és gondolnak majd, hanem egészen konkrét egészségügyi kockázata is van, az álhírek akár életveszélyesek is lehetnek. 

Azokra az állításokra figyelünk, amelyek lebeszélnék az embereket a kezelésről és a megelőzésről. Ebbe beleértjük a valótlan gyógykezeléseket is – például azt, hogy ha öblítőt iszunk, kigyógyulunk a koronavírusból – vagy a hozzáférhető kezelésekről szóló hamis híreszteléseket.

Érintésmentes eszközzel méri egy férfi az arcmaszkot viselő tanuló testhőmérsékletét, hogy megelőzzék az új koronavírus terjedését Manilában. A Fülöp-szigeteken már megjelent az új vírus. (fotó: MTI/AP/Aaron Favila)

A Facebook ezenkívül figyelmezteti is a posztokat gondolkodás nélkül továbbosztó felhasználókat, illetve korlátoz (vagy le is tilt) bizonyos hashtageket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top