Elképesztő jelenetnek voltak szemtanúi egy brazil bíróságon, amikor a 25 éves Micheli Schlosser engedélyt kért a bírótól arra, hogy megcsókolja, és megölelje a férfit, akit azért ítéltek el, mert hétszer rálőtt.
A Brazíliában már létező büntetési tétel, „nő elleni gyilkossági kísérlet” vádjában találták bűnösnek Lisandro Rafael Posselt, aki egy vitában hétszer rálőtt barátnőjére.
A pár tavaly augusztusban egy cukrászdában fagyizott barátokkal, amikor a nő észrevette, hogy párja egy másik nővel chatel. Ezt hangosan szóvá tette, vitatkozni kezdtek és a helyzet odáig fajult, hogy Micheli dühében megfenyegette a férfit, hogy feljelenti nemi erőszakért.
A férfi ezután otthagyta a nőt és barátait, de később visszatért, fegyverrel felszerelkezve. Michelit a többiek próbálták kimenekíteni, de a férfinek így is sikerült hét lövést leadnia a kocsira, amibe beültették. Michelit öt találat érte, szerencséjére egyik sem volt súlyos.
A férfit hét évre ítélték, a nő azonban kiállt mellette, mondván: „korábban sosem bántotta, és ez volt élete eddigi legjobb kapcsolata”. Micheli még arra is engedélyt kért, hogy látogathassa volt barátját a börtönben, de az nem kért belőle.
Záróbeszédében a bíró heves ellenérzésének adott hangot a nő reakciójával kapcsolatban.
(via)
(Kiemelt kép: Facebook)