Aktuális

Nincs elég orvos, megszűnik az érsebészet a Péterfyben

Sem akut, sem krónikus érbeteget nem fogad februártól a Péterfy Sándor Utcai Kórház – értesült a MedicalOnline. A jelenleg ott dolgozó egy érsebész és rezidense ugyanis a minimum ellátásra sem elég, a szabályok szerint ehhez legalább három szakorvosra lenne szükség. Csak pár hónapja állt vissza az ügyeleti rendszer a kórházban – emlékeztet a híroldal –, de máris kiderült, hogy nem tartható. A budapesti, érsebészettel rendelkező intézményeknek ezért havi négy ügyelettel többet kell vállalniuk. A Péterfy egyik érsebésze tavaly nyáron halt meg, miután egyedül vállalta az összes ügyeletet 30 napon keresztül.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedd délután azt írta az MTI-nek, hogy folyamatos és zavartalan a budapesti érsebészeti ellátás. Februártól a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet látja el a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet ellátási területéről érkező, érsebészeti szakellátást igénylő betegeket. Azt írják, december 23-án tájékoztatta őket a Péterfy Kórház az érsebészeti ellátás megszüntetéséről. Mivel ezt megfelelő időben jelezték, meg tudták tenni a szükséges intézkedéseket, olvasható a közleményben. 

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az NNK az akut érsebészeti ügyelet folyamatos ellátása érdekében az Országos Mentőszolgálatot is kötelezte, hogy a Péterfy Kórház eddigi érsebészeti ügyeleti napjaira más szolgáltatót jelöljön ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top