Aktuális

Perceken belül lecsapnak a kiskorúakra a pedofilok az interneten

Egy 37 éves anyuka és egy gyerekek védelmére szakosodott startup tanulságos kísérletbe fogott, amely egészen vérfagyasztó eredményekkel járt.

A hétvége egyik legmegdöbbentőbb híre szerint gyerekpornográfiával összefüggő vádak miatt váltották le posztjáról a perui magyar nagykövetet. Bár az ügyről bővebb információkat egyelőre nem tudni, a kis- és gyerekkorúakat ábrázoló pornográf felvételek, videók továbbra is az internet egyik legsötétebb bugyrát jelentik. Nem kell azonban feltétlenül obskúrus címeken elérhető titkos szerverekre belépni, hogy a gyerekek szexuális zaklatását tetten érjük. Sőt, ez gyakran szinte az egész bolygó nyilvánossága előtt történik, Facebook-posztok, Instagram-fotók alatt, a kommentekben. Egy közelmúltban lezajlott kísérlet be is mutatja, hogy milyen ijesztő gyorsasággal jelennek meg a zaklatók az efféle tartalmak környékén.

Sloane Ryan, egy 37 éves anyuka a Mediumon létrehozott blogján írta le a történetét még tavaly decemberben. Ryan a Bark nevű startuppal dolgozik együtt, egy olyan online rendszert fejlesztenek, amely lehetővé teszi a szülők, esetleg a tanárok számára, hogy a gyerekek okostelefonjának, számítógépének adatforgalmát elemezve képesek legyenek kiszűrni a rosszindulatú, zaklató kommenteket, üzeneteket, de azokat is, amelyek arra utalnak, hogy a gyerek egy pedofil célkeresztjébe került.

Saját bőrén tapasztalta meg, milyenek az internetes pedofilok

Ryan munkatársaival különleges kísérletbe fogott. Természetesen nem akartak egy valódi gyereket kitenni annak, hogy odalökik az online zaklatók elé, ezért az anyuka saját maga vállalta, hogy a projekt arca lesz. Ehhez gyerekruhákba öltözött, különleges sminket tett fel, egy kis photoshopos képmanipulálás után pedig máris létrejöttek a 11 éves, nem létező Bailey fotói. Az anyukát saját elmondása szerint már ezen a ponton kellemetlen gondolatok gyötrik, még úgy is, hogy egy ténylegesen soha nem létezett gyerek képeit hozták létre a projekthez.

„A képmanipulálás és a különféle kellékek (ruhák, háttér, smink, stb.) segítségével létrehozott gyerek látványa felzaklató, már csak azért is, mert tudom, hogy most őt direkt odalökjük a ragadozóknak, hogy megmutassuk, ez a jelenség milyen mértékben érinti a Z-generáció tagjait” – írja Ryan blogposztjában.

Hárman dolgoznak a projekten, egy nagy tévére vetítik ki a nem létező Bailey Instagram-oldalát, amit külön videón is rögzítenek, hogy kellő bizonyíték álljon elő a nap végére.

Az internetes pedofilok akár másodperceken belül megjelenhetnek a kiskorú internetfelhasználók posztjai környékén – képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Perceken belül lecsapnak a kiskorúakra

A projekt azért jött létre, hogy valós áldozatok további traumatizálása nélkül lehessen bemutatni a szülőknek, tanároknak az efféle veszélyeket. Sajnos nem alaptalan az aggodalom, ugyanis a Bark 2018-ban 99 pedofilt tudott azonosítani, míg ez a szám tavaly már meghaladta a 300-at is. Ezek pedig csak azok az esetek, amikor a szoftver működése derített fényt a kiskorúak ellen irányuló szexuális zaklatásra. „Amikor a szülők a szexuális ragadozókra gondolnak, egy olyan alakot látnak maguk előtt, aki elragadja a gyereküket a játszótérről, bedobja egy kocsi csomagtartójába és elhajt vele – magyarázta Ryan. – Nem gondolnak viszont arra a csaknem láthatatlan zaklatásra, ami az interneten zajlik. Egy tökéletes világban egyszerűen megmutatnánk a szülőknek ezeket a beszélgetéseket, üzeneteket, de ezzel csak ismét traumát okoznánk az áldozatnak. Ezért találtuk ki, hogy álgyerekek számára hozunk létre felhasználói fiókokat, hogy szemléltethessük a jelenséget a gyakorlatban.”

A csapat a megfelelő előkészületek után feltölti Bailey fotóját az Instagramra. Ártatlan, tizenkettő egy tucat fotó, egy 11 éves, mosolygó kislányról. Alatta egy tipikus üzenet olvasható: „nagyon várom, hogy hétvégén újra találkozhassak a barátaimmal Carly buliján!” A hitelesség kedvéért kerül a sor végére pár emoji és persze hashtag is.

Nem csak a sötét weben rejtőznek a pedofilok

A világhálóval kapcsolatban gyakran emlegetik az úgynevezett „sötét webet”, mint a gyerekpornó és a hasonló illegális tartalmak lelőhelyét, de mint azt cikkünk is mutatja, a pedofília nagyon is jelen van a „hétköznapi” interneten is, elég csak az ismert emberek gyerekeit ábrázoló fotók alatt sorjázó kommenteket megnézni. Aki igazán szeretne elborzadni, álljon neki keresgélni például a Facebookon, ahol még ma, 2020-ban is simán lehet minimum problémás oldalakat, csoportokat találni.

A fotó másodpercek múlva kikerül az internetre, a csapat – Ryanen kívül egy büntetőjogi szakértő, egy technikus és egy biztonsági őr is ül a szobában – feszülten várja a reakciókat. Nem kell sokáig várakozni: az első két üzenet a fotó megjelenését követő egy percen belül (!) megérkezik. A következő két órában nem kevesebb mint 15 felnőtt férfi írt a 11 éves kislánynak, közülük legalább heten egyből olyan fotókat is mellékeltek, amelyeknél már megáll az amerikai jog által elismerten büntethető tétel: „obszcén tartalom megosztása kiskorúval”.

Sloane Ryan szerint, bár már kilencedik hónapja csinálják ezt a projektet – korábban eljátszotta már egy 14, egy 15 és egy 17 éves lány szerepét is – még mindig elképednek annak láttán, hogy milyen sebességgel és milyen nyíltan környékezik meg a nyilvánvalóan kiskorú gyereket.

Az egyik, ránézésre a negyvenes éveiben járó férfi 19-nek hazudja magát Bailey előtt, amikor pedig a „kislány” közli vele, hogy csak 11 éves, a szeme sem rebben. Egy másik pedofil mindössze 4 soron belül jut el a köszönéstől odáig, hogy Bailey lehetne az „online barátnője”, öt percen belül pedig már egy videó is landol a privát üzenetek között, amelyen a férfi maszturbálás közben látható.

Az előbbi érdeklődő, aki online barátnőt csinálna Bailey-ből, eközben már ott tart, hogy megkérdezi, a kislány mikor küld neki szexi fotókat. Amikor Ryan szerepe szerint ártatlanul értetlenkedve válaszol, egy merev péniszt ábrázoló kép érkezik magyarázat gyanánt, az illető pedig rögtön rá is kérdez, hogy a kislány tudja-e, mit jelent az orális szex. A nemleges válaszra kimerítő magyarázat is érkezik, méghozzá másodperceken belül.

Amíg a csapat ezzel a párbeszéddel volt elfoglalva, kilenc új érdeklődő üzenetei sorakoznak már Bailey instagramos postaládájában, azonban ennél is vérfagyasztóbb, amikor a tévére kikötött telefon megcsörren: az egyik pedofil úgy döntött, egyből videohívással kezdi az ismerkedést leendő áldozatával. Ryan nem jött zavarba, egyik munkatársának köszönhetően ugyanis megdöbbentően élethű sminkekkel és parókákkal olyan alteregókat hoztak már létre a projekt során, hogy a nő elmondása szerint egymás mellé téve a fotókat olyan, mintha különböző embereket látna. Munkatársait csendre intve fogadja a hívást.

Ezt az oldalt például több mint háromezren követik Facebookon és láthatóan 2014 óta ezzel semmi problémája a közösségi oldalnak.

Egy félmeztelen, ágyban fekvő férfi suttog a telefonba, látni szeretné Bailey-t. Ryan egyik munkatársa nem is bírja elviselni a helyzetet, a kamera látószögén kívül kisurran a szobából. A csapat egyébként szigorú szabályokat hozott, hogy a projekt során fellépő szellemi és érzelmi stresszt megfelelően tudják kezelni. A hasonló estéket mindegyikük megérzi, ami nem csoda: mindössze két és fél óra alatt 19 férfi kezdeményezett videohívást a 11 éves kislánnyal, ebből Ryan hetet tudott fogadni (a többi akkor érkezett, amikor mással beszélt). Emellett 17 férfi írt üzenetet Bailey-nek, közülük 11 küldött fotót a nemi szervéről és legalább ennyien kértek a kiskorú gyerektől félmeztelen vagy teljesen meztelen képeket. Egy hét elteltével már 52 férfi üzenetei sorakoznak Bailey felhasználói fiókjában.

Az internetes szexuális zaklatás szinte minden nőt érint: a fenti kép egyik kollégánk telefonjáról készült, akivel egészen egyértelmű profilképek és nevek segítségével próbáltak „ismerkedni”

A csapat éjfél körül kapcsolja ki a gépeket, ám a munka még ekkor sem ér véget, az összegyűjtött bizonyítékokat megfelelően katalogizálják és elküldik az Egyesült Államokban működő, az eltűnt és kihasznált gyerekek megmentéséért létrehozott szervezetnek, a National Center for Missing and Exploited Childrennek.

Tanulság? Nem sok. Ami biztos: a pedofília 2020-ban is, köszöni szépen, él és virul, az elkövetők pedig gyakran nem az internet sötét sarkaiból érkeznek, hanem a milliók, sőt milliárdok által használt közösségi oldalakról, arccal-névvel és mint a fentiekből látszik, akár videóval is. Az aggódó szülők annyit tehetnek, hogy igyekeznek minél nyíltabban kommunikálni a gyerekeikkel és megbeszélni, ahogy egy utcai cukrosbácsi megjelenése esetén is, hogy mit kell tenniük, ha egy ismeretlen környékezi meg őket az interneten keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top