Aktuális

Botrány Ferihegyen: 6 órán át égette az üzemanyagot egy Ryanair-gép a kifutón

Az utasok őrjöngtek, a légikísérők rendőrt hívtak rájuk, a cég hallgat.

Hajnali fél hétkor kellett volna felszállnia egy Ryanair-gépnek Ferihegyről Gran Canariára, ám majdnem hat órát vesztegelt a repülőtéren. Minden utas időben beszállt, a gép azonban túlsúlyra hivatkozva mégsem szállt fel – írja a Blikk, miután egy dühös utas megkereste a lapot. A helyzetet úgy akarták megoldani, hogy

a repülőtéren gurulva addig égetik az üzemanyagot, amíg a gép elég könnyű nem lesz.

 Nem tudni, mitől alakult ki ez a helyzet. A Blikk és a 24.hu is megkereste a Budapest Airportot, akik megerősítették, hogy a gép csak 12:19-kor szállt fel, a további kérdésekkel a Ryanairhez irányították az újságírókat. A vállalat azonban eddig nem válaszolt a kérdéseikre.

Ahogy az sejthető, az utasok nagyon dühösek voltak: nem hogy plusz szolgáltatásokat, még információkat sem kaptak a majdnem hatórás vesztegelés alatt arról, hogy mire számíthatnak. Órák után a gép végül visszatért kiinduló pozíciójába, az utasok ekkor már annyira háborogtak, hogy az utaskísérők rendőrt hívtak rájuk. Kiérkeztek a mentők is, a hatóságokkal végül a pilóta egyeztetett. A gép végül elindult, de annyi üzemanyagot égettek, hogy út közben le kell szállniuk Madridban tankolni.

A kép illusztráció (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő a Facebookon bejelentette, hogy az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől az ügyben – írja a 24.hu. A politikus emlékeztetett: nem ez az első ilyen eset a Ryanairnél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top