A világ legtávolabbi csücskeiben is megjelent a vírus

Sz.A. | 2020. Március 19.
Van, ahol „nindzsa robotok” segítik a leterhelt kórházi dolgozók munkáját.

Felbukkant az új típusú koronavírus okozta betegség csütörtökön a Fidzsi-szigeteken és Új-Kaledóniában is, jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában, egy szabadtéri iszlám fesztivál után. Frank Bainimarama, a Fidzsi-szigetek miniszterelnöke azt mondta, hogy a fertőzött ember külföldi utazás során kapta el a vírust. Egyúttal bejelentette, nem léphetnek be az országba azok, akik érkezésük előtt 14 napon belül az Egyesült Államokban vagy Európában jártak.

Szerdán Új-Kaledónia két fertőzött ausztrálról adott hírt. Szingapúr oktatásügyi minisztériumának közleménye szerint pedig hétfőn a járvány ellenére ismét kinyitnak az iskolák és az óvodák. Az intézményekben kötelező lesz a testhőmérséklet mérése és a fertőtlenítés. Noha az országban egy ideje csökkenőben volt az új fertőzöttek száma, szerdán ismét növekedésnek indult, az egészségügyi minisztérium 47 új esetet jelentett be. A minisztérium adatai szerint 33-an külföldről érkeztek az országba. A múlt héten Szingapúrban a fertőzöttek száma 178-ról 313-ra emelkedett, Délkelet-Ázsiában ott található a legtöbb regisztrált fertőzött Malajzia után.

Malajziában csütörtökre virradóra 110 új esetet jelentettek, így az országban az ismert fertőzöttek száma jelenleg 900. A növekedést egy nemrég megtartott iszlám fesztiválnak tulajdonítják, amelyen csaknem 16 ezren vettek részt. Ezzel kapcsolatban a hatóságok mintegy kétezer rohingja etnikumú embert keresnek, akik vélhetően részt vettek a rendezvényen. A több mint 267 milliós Indonéziában 227 regisztrált koronavírus-fertőzött van és 19-en haltak bele a megbetegedésbe.

Vietnam bejelentette, hogy az ország légitársasága felfüggeszti minden nemzetközi járatát legalább április 30-ig. A vállalat csütörtöki közleménye szerint a rendelkezést a jövő héten léptetik életbe: a délkelet-ázsiai térségekbe induló járatokat március 21-én függesztik fel, az Egyesült Királyságba és Japánba indulókat 23-án, Németországba és Ausztriába pedig 25-étől nem indul repülő.

Felfüggeszti az összes vízumkiadást a Fülöp-szigetek. Az intézkedést Teodoro Locsin Fülöp-szigeteki külügyminiszter jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében, hangsúlyozva: nem tesznek semmilyen különbséget, a tiltás mindenkire érvényes. Az országban 217 fertőzöttről és 17, a vírushoz köthető halálesetről tudnak, többségüket az elmúlt két hétben jelentették. A 107 milliós ország lakosságának több mint a fele egy hónapos karanténban van.

Megugrott a fertőzöttek száma Thaiföldön is, ahol csütörtökre virradóra 60 új esetet regisztráltak, ezzel pedig 272-re nőtt a fertőzöttek száma. A 60 emberből többen külföldi országok, Olaszország, Malajzia, Japán, Irán és Tajvan állampolgárai. Thaiföldön eddig egy ember halt bele a vírus okozta megbetegedésbe, 42-en pedig meggyógyultak.
Az ország egészségügyi hatóságai az ápolásban segédkező, úgynevezett „nindzsa robotokat” bocsátottak már négy kórház rendelkezésére, és további 10-ben terveznek hasonlót. A robotok elsődleges feladata a testhőmérséklet mérése és az egészségügyi személyzet vírus ellen való védelme, de megkönnyítik a betegek és az orvosok, valamint a nővérek közti kommunikációt is. Egyes modellek pedig képesek ételt és gyógyszert hordani a fertőzötteknek, valamint tervezik, hogy a kórházi termek fertőtlenítéséhez is igénybe veszik őket. Thaiföldöt megelőzően már a kínai Vuhanban, a vírus első epicentrumában is alkalmaztak hasonló technikát.

Utcafertőtlenítés Bangkokban (Fotó: Getty Images)

Csütörtökön földet ért Szöulban az Asiana Airlines légitársaság gépe, amelyen 70 dél-koreait és tíz családtagjukat evakuálták Iránból. A dél-koreai vezetés további evakuálásokat tervez egyebek közt Peruból is, a járvány miatt. Dél-Korea továbbra is küzd a megbetegedésekkel: az országban jelenleg 8565 fertőzöttről tudnak, beleértve 91 halálesetet. Dél-Koreában az elmúlt három napban ismét jelentősen nőtt a fertőzöttek száma, az eddigi kétszámjegyű emelkedés helyett 152 új esetet jelentettek csütörtökön. Hét új halálesettel a vírussal kapcsolatos megbetegedésekben összesen 91-en haltak meg.

(MTI)

A legfrissebb hírek koronavírus témában az nlc-n:

Exit mobile version