Életmód

Robotok segítik a koronavírusos betegek gyógyulását Vuhanban

A koronavírus első megjelenési helyén így könnyítik meg a páciensek ellátását.

A koronavírust először a kínai Vuhanban azonosították, az első betegek karanténba helyezésére is itt került sor a világon először.

A BBC értesülései szerint jelenleg körülbelül 200 embert kezelnek az egyik helyi kórházban, ahol hatféle különleges robotot is bevetettek, hogy hatékonyabbá és biztonságosabbá tegyék a páciensek kezelését.

A legtöbb robotot a gyógyszerek szétosztására és a napi étkezések felszolgálására használják, de működik a kórházban takarítórobot is.

„Ez Kína első, teljesen robotok által ellátott kórházi osztálya – idézi a BBC Bill Huangot, a robotokat fejlesztő CloudMinds vezérigazgatóját. – A mostani helyzet jó lehetőség letesztelni a technológia határait és azt, hogyan tudunk együttműködni a robotokkal.”

Robotok segítik a koronavírus érintettjeinek kezelését Vuhanban

A CloudMinds humanoid robotja is segíti a koronavírusos betegek kezelését (Fotó: Getty Images)

A betegeket ellátó gépek között akadnak emberre emlékeztető formavilágú robotok, de olyanok is, amelyek kerekeken guruló dobozokra hasonlítanak. A szerkezetek memóriájába feltöltötték a kórházak alaprajzait, de 5G-internetkapcsolaton keresztül emberek is tudják irányítani azokat.

A vuhani kórházban más megoldásokat is bevezettek, hogy csökkentsék a koronavírus terjedésének esélyét: a betegek pulzusát és testhőmérsékletét például különleges karkötőkkel mérik, az eredményeket a kórtermeken kívül elhelyezett képernyőkön tekinthetik meg az orvosok.

A lázmérő robotok a kínai repülőtereken is vizsgálják az utazókat, a koronavírus jeleit keresve (Fotó: Getty Images)

A lázmérő robotok a kínai repülőtereken is vizsgálják az utazókat, a koronavírus jeleit keresve (Fotó: Getty Images)

A BBC értesülései szerint a vuhani kórházban ápolt páciensek többségének enyhék a tünetei, inkább elővigyázatosságról van szó, hogy ha valakinek romlana az állapota, hamar be tudjanak avatkozni. Utóbbi esetben egyébként az érintetteket áthelyezik egy olyan osztályra, ahol nem robotok, hanem hús-vér emberek végzik a kezelést.

Egy másik kínai kórházban eközben hőkamerával felszerelt robotokkal ellenőrzik a páciensek testhőmérsékletét, de a folyosókat is robotok segítségével fertőtlenítik. A pekingi Tsinghua egyetem kutatói pedig egy olyan, távolról vezérelhető robotkart fejlesztettek, amelyek segítségével az orvosok a betegek érintése nélkül tudnak például nyálmintát venni, de akár ultrahangos vizsgálatokat is el tudnak végezni a szerkezet segítségével.

Huang azt is elárulta, hogy a robotok jelenléte pozitív hatással van a betegekre, akik nagyon unatkoznak az elkülönítőkben, az ő napjukat valamennyire feldobja a robotok jövés-menése.

További híreink a koronavírusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése