nlc.hu
Aktuális
Barabási Albert-László: „Kiirthatatlan a koronavírus, de aki időt nyer, életet nyer”

Barabási Albert-László: „Kiirthatatlan a koronavírus, de aki időt nyer, életet nyer”

A Bolyai-díjas magyar tudós szerint lesz második hulláma is a járványnak.

Interjút adott a koronavírus kapcsán Barabási-Albert László hálózatkutató a Magyar Hangnak. A tudós elmondta, hogy a szimulációk szerint a kiirthatatlan vírusok esetében, amilyen a koronavírus is, a karanténok nem képesek megváltoztatni a betegek számát, csak időben eltolják a megbetegedéseket, ami azért nem mellékes, mivel aki időt nyer, az életet nyer. Ha valakihez például nem most jut el a koronavírus, hanem egy év múlva, akkor jobban jár, hiszen addigra olyan orvosok fogják kezelni, akik már jóval többet tudnak erről a betegségről. Vélhetően lesz oltóanyag, lesznek gyógyszerek, és letisztultabb orvosi protokollok.

Barabási-Albert László, akivel korábban az nlc.-n is volt interjú, a minap a Facebookon is posztolta prognózisát a koronavírussal kapcsolatban. Ebben a többi között azt írta: a laborjában február óta tudták, hogy március közepén le fog állni a világ, és egy éven belül a lakosság fele megfertőződik majd koronavírussal.

Barabási Albert-László: Kiirthatatlan a koronavírus, de aki időt nyer, életet nyer

A legfrissebbek a koronavírusról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top