Aktuális

Orbán Viktor: „A tömeges megbetegedések szakasza felé közelítünk”

A kormányfő szerint a 167 magyarországi megbetegedésnél jóval több a fertőzöttek száma.

Az operatív törzs március 23-i sajtótájékoztatója hétfőn, 11 óra után néhány perccel kezdődött. A már szokásosnak számító felállás, azaz Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője és Müller Cecília országos tisztifőorvos előtt a sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár nyitotta meg.

Orbán az operatív törzs ma reggeli tanácskozásának részleteit ismertette. A miniszterelnök elmondta, hogy a koronavírus ellenszere egyelőre még nem létezik és óvatos számítások szerint is hónapokra lesz szükség, mire mindenkihez eljuthat. Emiatt volt szükség a veszélyhelyzet kihirdetésére, mivel a miniszterelnök szerint a szokásos jogszabályok keretei között nem tudják megszervezni Magyarország kollektív önvédelmét. 

A kormányfő négy részre bontott védekezésről beszélt, a katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági védekezés lépéseit a vírus terjedésének három szakaszához – egyéni, csoportos, tömeges fertőzések – igazították. 

orbán viktor is részt vett az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján

Orbán Viktor szerint több mint tíz repülőnyi felszerelést vár a magyar kormány a koronavírus elleni küzdelemhez (Fotó: Facebook)

Orbán Viktor szerint most Magyarország a csoportos fertőződések szakaszában jár és közeledünk a tömeges fertőzések szakaszához. Jelenleg a magyar kormány 167 fertőzöttet azonosított – laboratóriumi körülmények között, ellenőrzötten – de a miniszterelnök hozzátette, csak becsléseink lehetnek arról, hogy hány ember szervezetében lehet jelen a koronavírus. Ezek a becslések azonban még túl tág határok között mozognak, ezért Orbán csak annyit mondott, hogy a tényleges fertőzöttek ennél nyilvánvalóan jóval többen vannak. 

A miniszterelnök szerint a 167 fertőzött közül 108-an tünetmentes hordozók, 27 fertőzött tüneteket is mutat, 9 ember pedig intenzív ellátásra szorul. Magyarországon eddig heten haltak bele a koronavírusba, az ő átlagéletkoruk 69 év. Az elhunytak közül öten szív-, és érrendszeri, illetve cukorbetegségben szenvedtek, a többieknek pedig daganatos betegségei voltak. 

Egészségügyi készletek Magyaroszágon

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor részletezte a járvány idején szükséges védőfelszerelések mennyiségét is. Eszerint mintegy másfél millió orvosi maszk áll rendelkezésre, ami mellett naponta 25 ezer új maszkot gyártunk, ezt a kapacitást azonban még a héten 85 ezerre emelik. Speciális maszkból 127 ezer, védőruhából 170 ezer, míg gumikesztyűből húszmillió, lélegeztetőgépből pedig 2560 darab áll rendelkezésre. 

A miniszterelnök szerint „nyugaton lényegében mindenből hiány van, segítséghez jutni keleten lehet”. Hozzátette, a felsorolt számok csak azokra a készletekre vonatkoznak, amelyek már ténylegesen megérkeztek Magyarországra. A kormány jelenleg több mint 10 repülőgépnyi szállítmányt vár. 

A kórházak kapacitása jelenleg 66 906 ágyból áll, de végszükség esetén több ezer tábori kórházi ágyat is be lehet majd vetni. A 65 év alatti orvosok tábora 19 431 főből áll, mellettük 4312 rezidenst és 690 utolsó éves orvostanhallgatót is nyilvántartásba vettek, így összesen 24 643 orvosi szolgálatra bevethető embert tartanak számon. Emellett 105 ezer kiképzett egészségügyi szakdolgozóval is számol a kormány. 

Holnap reggeltől fogva az intenzív osztályokon dolgozó orvosok és ápolók speciális maszkot, a nem intenzíves ágyak mellett dolgozók sebészi maszkot kapnak. Utóbbi maszkkal azonnal ellátják mostantól a koronavírus-gyanús betegeket is. 

Rendőri-katonai védelem

A miniszterelnök tájékoztatása szerint továbbra is él a határzár, az ország területére csak magyarok léphetnek be, illetve azok, akik erre külön engedélyt kaptak. A teherforgalmat nem korlátozzák. A hazafelé tartó, nem magyar állampolgárok, akik átutaznak az országon, ezt a kijelölt humanitárius folyosón, felügyelet mellett tehetik meg, de csak éjszakánként. 

Orbán Viktor elmondta, jelenleg bő 70 ezer a bevethető – 65 év alatti – rendőrök száma, így a végszükség esetén igénybe vehető polgárőrökkel és a katonákkal együtt összesen 139 684 főt lehet rendfenntartási célokkal mozgósítani.

Új gazdasági lépések a koronavírus miatt

A sajtótájékoztató során Orbán Viktor beszélt a gazdasággal kapcsolatos intézkedésekről is. Ezek szerint kibővítették azoknak a kisvállalkozásoknak a körét, amelyek – a hitelesekhez hasonlóan –  júniusig mentesülnek az adóbefizetés alól. A miniszterelnök többek között a fodrászati és szépségápolási tevékenységet végzőket, üvegeseket, villanyszerelőket, előadóművészeket, épületasztalosokat, padló-, és falburkolókat, testedzési szolgáltatókat, illetve az idősek és fogyatékosok ellátását végzőket említette, de hozzátette, hogy a pontos lista egy ma este megjelenő rendeletben szerepel majd. A különleges helyzetre való tekintettel haladékot kapnak azok, akiknek március 1-én KATA-tartozása volt, nekik elég lesz majd a veszélyhelyzet lefújását követő első negyedévben fizetni. 

A kormány az idegenforgalmi szektorhoz hasonlóan mentességet ígért a médiaszolgáltatóknak a kieső reklámbevételek miatt. Emellett a kormány a végrehajtói kamarával egyeztetve felfüggeszti a kilakoltatásokat és az adóvégrehajtásokat is. A veszélyhelyzet során lejáró GYES- és GYED-jogosultságokat szintén meghosszabbítják. 

Tisztifőorvos: „hatványozott növekedés jön”

Orbán Viktor után a már megszokott rend szerint folytatódott az operatív törzs sajtótájékoztatója. Müller Cecília országos tisztifőorvos is megerősítette, hogy már nem egyenes vonalú a fertőzések számának alakulása, szavai szerint az előttünk álló napokban hatványozott növekedésre kell számítani. A szakember rámutatott, hogy az elmúlt 24 órában 36 új fertőzöttet azonosítottak, az országban ma már nincs olyan megye, ahol ne jelent volna meg a koronavírus. 

A tisztifőorvos elmondta, hogy a napokban új mintavételi lehetőséget indítottak a fertőzésgyanús emberek szűrésére. Az új rendszerben, annak érdekében, hogy ne történjen indokolatlan betegmozgás, a háziorvos konzultál az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársaival és egy infektológussal, majd ha szükségesnek látja, az OMSZ egy erre a célra kijelölt egysége keresi fel az érintettet, hogy mintát vegyen és azt elszállítsa egy laboratóriumba. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos is megerősítette, hogy a tömeges fertőzések időszaka közelít (Fotó: Facebook)

Müller Cecília országos tisztifőorvos is megerősítette, hogy a tömeges fertőzések időszaka közelít (Fotó: Facebook)

Müller Cecília után Lakatos Tibor következett, aki elmondta, hogy a határokon a délelőtti adatok alapján egyelőre nincs fennakadás. Hozzátette, a szlovák határon könnyítést vezettek be, hogy a határ 30 kilométeres körzetében dolgozók átléphessék a határátkelőt. 

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője beszélt a külföldön karanténban lévő magyarokról is. Eszerint jelenleg Európában 188 magyar állampolgárt helyeztek karanténba, többségüket Ausztriában, de Németországból is érkezett hír egy magyarról. Az Európai Unión kívül további 30 magyar állampolgárról tudni, hogy karanténban vannak. 

Lakatos Tibor elmondta, hogy a határainkon eddig több mint 4000 személy miatt rendeltek el hatósági karantént, ennek végrehajtását többször is ellenőrizték. Szabálysértési eljárást eddig száz fővel szemben kellett indítani a hatósági karantén megsértése miatt. 

Az operatív törzs az üzletek nyitvatartását is ellenőrzi, eddig 24 személlyel szemben tettek szabálysértési feljelentést. A koronavírussal összefüggésben 11 büntetőeljárást indítottak csalás, 14-et rémhírterjesztés, 12-t pedig közveszéllyel fenyegetés miatt. 

Mivel a sajtótájékoztatót már nem újságírók előtt tartották, a média képviselői előzetesen beküldött kérdéseket tehettek fel. Az egyik ilyen kérdés Lakatos Tiborhoz irányult, amely szerint az operatív törzs indokoltnak látja-e a kijárási tilalom bevezetését. Lakatos ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy az operatív törzs folyamatosan értékeli és mérlegeli a helyzetet, a kijárási tilalom bevezetésével kapcsolatban azonban bővebb részleteket nem mondott.  

Az ügyeleti központ vezetője hozzátette, az üzletek nyitvatartásának további korlátozását egyelőre nem tervezik, de ha komolyabb intézkedésekre lesz szükség, a nyitvatartásokat is ehhez fogják igazítani. 

Szintén újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, teljesen alaptalanok azok a híresztelések, hogy a vírus terjedéséért külföldiek lennének felelősek. 

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a sajtótájékoztató végén mindenkit a koronavirus.gov.hu oldalra irányított, a vírussal és a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatásért, információkért. 

További híreink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top