Az integetés a szemétszállítók tapsolása: „Nekünk a városban kell nap mint nap helytállnunk”

Hercsel Adél | 2020. Március 23.
Maguk a szemétszállítók kérik, akik a mai napig dolgoznak az utakon, ha meglátjuk őket, integessünk nekik, hogy ebből is erőt meríthessenek a továbbiakra.

Miközben Magyarországon is egyre többen csatlakoztak, és gyakorolják a szép gesztust, megtapsolják a koronavírus ideje alatt még feszítettebb tempóban és még nagyobb nyomás alatt dolgozó egészségügyis szakemberek munkáját, a fővárosi szemétszállítást és takarítást végző FKF munkatársai maguk kérik, hogy tapsoljunk nekik.

„Miközben a szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy ne mozduljanak ki, nekünk a városban kell nap mint nap helytállnunk. Budapest lakosságának szolgálata, egészségének megóvása a hivatásunk, ezért dolgozunk folyamatosan, elszállítjuk a hulladékot, takarítjuk az utakat, aluljárókat. Ahogy mondani szokás: »The show must go on”. Kérünk, integess, ha kukásautókat vagy köztisztasági kollégákat látsz, hogy ebből is erőt meríthessünk!” – fogalmazott a szemétszállítást is végző társaság bejegyzésében Facebookoldalán.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a „kukások” ráadásul szintén fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve, hiszen nem a leghigiénikusabb anyagokkal dolgoznak a munkájuk során, és fogalmuk sem lehet arról, hogy beteg vagy épp egészséges ember szemetét szállítják-e el stb.

Ti hálásak vagytok nekik? Csatlakoztok az integetéshez?

Még több nemes gesztus és hála a koronavírus idején az nlc.n:

Exit mobile version