Aktuális

Fertőtlenítőszerek gyártásába kezdett a MOL

Felület- és bőrfertőtlenítésre is alkalmasak a szerek, két héten belül kiskereskedelmi forgalomban is kapni lehet majd őket.

A közlekedési vállalatoknak, a nagyüzemi felhasználóknak majd a kiskereskedelmi egységek számára is elérhetővé teszik azokat a fertőtlenítőszereket, amiket a koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt a MOL kezdett gyártani almásfüzitői üzemében. Napi 50 ezer litert gyártanak majd a vállalatnál ezekből a szerekből. Ezt Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója mondta el az Operatív Törzs szerda délelőtti tájékoztatóján. Hangsúlyozta: a MOL csoport rendben működik, folyamatos az üzemanyag-ellátás.

A koronavírus elleni védekezés érdekében a MOL megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását. (Fotó: MTI)

A koronavírus elleni védekezés érdekében a MOL megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását. (Fotó: MTI)

Sanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerint a gyors átállás célja megóvni az emberek egészségét és mozgásban tartani a gazdaságot is. A megfelelő védőeszközök előteremtésének két útja van. Az egyik, hogy külföldről – főleg Kínából, ahogy a héten is történt – megvesszük, a másik, hogy kiépítjük azokat a hazai alapanyag- és késztermékgyártó kapacitásokat, amikre csak mérsékelten volt szükség a veszélyhelyzet elérése előtt. Utóbbi munkát, megélhetést és gyorsabb ellátást biztosít, mint a külföldről behozott eszközök. A MOL almásfüzitői gyárának átállása kiemelkedően jó példa – hangsúlyozta az államtitkár.

Ruszin Romulusz dandártábornok a tájékoztatón azt is elmondta, már 84 vállalatnál teljesít szolgálatot a Magyar Honvédség, hogy e cégek zökkenőmentes működését fenntartsák.

Felvételi zárlat van az idősotthonokban

226 fertőzött és 10 elhunyt van. A tizedik elhunyt egy brit állampolgár – ezt már Müller Cecília országos tisztifőorvos mondta el a tájékoztatón. Majd ismét az idősekhez szólt, az idősotthonok lakóihoz. Azt kérte, ők ne hagyják el az otthon területét, és az otthon területén se csoportosuljanak. Felvételi zárlatot rendeltek el az intézményekben, annak érdekében, hogy ne hurcolják be a betegséget. Müller Cecília jó példaként említette, hogy tud olyan otthonról, ahova a teljes személyzet beköltözött, hogy ezzel is csökkentsék a vírus behurcolásának kockázatát.

Lakatos Tibor az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője pedig elmondta, hogy a kormány újabb 15 milliárd forintot különített el a védekezésre. A Hungexpo területén 330 személyes ideiglenes kórházat alakítottak ki, amely bővíthető. Ezeket az ideiglenes létesítményeket csak akkor fogják használni, ha a normál kórházi kapacitások nem lennének elegendők.

Lakatos Tibor hozzátette: folyamatos a lélegeztetőgépek, az orvosi maszkok és speciális védőeszközök, valamint a gumikesztyűk beszerzése, továbbá a magyar gyártás beindításával a kórházak fertőtlenítő eszközökkel való ellátása sem fog akadályt jelenteni. 

Az operatív törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának bővítését, ez folyamatosan zajlik az országban. Ahogy beérkeznek a lélegeztetőgépek, egyre több intenzív ágyat tudnak biztosítani. Jó ütemben halad a konténerkórház építése is Kiskunhalason, már a lélegeztetéshez szükséges eszközöket is beszerelték.

A cél továbbra is a járvány terjedésének lassítása minden lehetséges eszközzel.

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top