nlc.hu
Aktuális
Csak írásbeli érettségi lesz idén

Csak írásbeli érettségi lesz idén

Ezt javasolja a kormánynak az oktatásért felelős akciócsoport - jelentette be Maruzsa Zoltán.

Csütörtök délelőtt az Operatív Törzs tájékoztatója Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkárának bejelentésével kezdődött. Az államtitkár megköszönte minden pedagógusnak, szülőnek és diáknak a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben tanúsított helytállását, majd az érettségiről beszélt.

Azt javasolja az oktatási akciócsoport a kormánynak az érettségi kapcsán, hogy idén szóbeli és gyakorlati vizsgákat ne, csak írásbeli érettségi vizsgákat szetvezzenek. Szóbeli azon tárgyak esetében lenne, ahol csak szóbeli vizsgából áll az érettségi. Ezzel amivel felére csökkenthető a vizsgaesemények száma, és 14 nap alatt minden vizsga lebonyolítható. A mostani tervek szerint május 4-én indulnak az érettségik.

Az akciócsoport javaslata alapján a vizsgákat májusban és júniusban rendeznék meg a járványügyi helyzet függvényében, jelenleg azzal számolnak, hogy május 4-én kezdődnének a vizsgák – közölte Maruzsa Zoltán, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a javaslatokról várhatóan a jövő szerdai kormányülésen dönt a kabinet.

Koronavírus és érettségi az nlc-n:

érettségi

MTI/Koszticsák Szilárd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top