Aktuális

Kezdődik a tömeges tesztelés – végre kiszámolják, hány fertőzött van valójában az országban

Mindenki tudja, hogy a hivatalos adatok a valódi helyzet töredékét tükrözik. A Semmelweis Egyetem most megmutatja a valóságot.

A Semmelweis Egyetem úgy döntött, tömeges teszteléssel megmutatja, mennyi beteg van az országban. Nem úgy, hogy mindenkit letesztelnek – hiszen az lehetetlen –, hanem úgy, hogy csak a lakosság egy szeletét, úgynevezett reprezentatív mintáját, majd az eredményt felszorozzák. Pont úgy, mint egy közvélemény-kutatásnál, csak kérdőív helyett nyálkahártya-teszttel és vérvétellel. Több mint 17 ezer főt tesztelnének le így május elejétől, négy hazai orvosképző bevonásával. 

Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók – közölte az intézmény.

A szűrővizsgálatot az ún. PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének, ugyanis ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát – emelte ki dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki – mondta dr. Merkely Béla. A tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból. A vizsgált résztvevők egy rövid kérdőívet is kitöltenek.

Koronavírus-mintákat tesztelnek az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Koronavírus-mintákat tesztelnek az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Május 1. és 14. között az ország 7 régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre: háziorvosi rendelőkben, járóbeteg-ambulanciákon és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A minták több mint 48,5 százalékát a Semmelweis Egyetem munkatársai gyűjtik be, míg, 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok – tette hozzá a rektor.

A 14 napot felölelő szűréssorozatban összesen mintegy ezer fő vesz részt, orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, valamint a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával valósulhat meg az átfogó vizsgálat. A tesztelésben való lakossági részvétel önkéntes és ingyenes, de óriási felelőssége van azoknak, akiket reprezentatívan és véletlenszerűen a KSH adataira támaszkodva levélben és telefonon megkeresnek a munkatársaink – emelte ki dr. Merkely Béla. A vizsgálat nem jár fájdalommal, egy kis kellemetlenség árán pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen a lakosság érintettsége, ezzel segítve az ország lakosait és a döntéshozókat a járvány legyőzésében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése