A repülőjegyedbe és a szállásodba is beszáll Szicília, csak menj oda nyaralni

T.CS. | 2020. Április 29.
Nem mindennapi ajánlattal állt elő az olasz sziget. Mivel május 4-én kezdik feloldani a korlátozásokat, reményeik szerint hamarosan turistákat is fogadhatnak, és ennek érdekében nem félnek mélyen a zsebükbe nyúlni.

Olaszország GDP-jének 13%-a származik turizmusból, ennek nagy része a nyári hónapokban szokott bejönni, így nem csoda, hogy az olaszok próbálják menteni a menthetőt. Szicíliában jelenleg az a terv, hogy az oda utazó turisták repülőjegyébe beszállnának az ár felével, a szállásköltség esetében pedig minden harmadik éjszaka árát vállalnák át. A programhoz szükséges 50 millió eurós támogatást az olasz állam állja – írja a Daily Star című lapra hivatkozva a 24.hu.

A kiürült Taormina (fotó: Getty Images)

Ha valakit érdekelnek ezek a kedvezmények, akkor a visitsicily.info oldalon veheti majd igénybe őket. Olaszországnak különösen meg kell dolgoznia azért, hogy a turizmus megerősödjön, mert a köztudatban most a vírus egyik legnagyobb gócpontjának számít, így nem csoda, ha korábban még sosem használt eszközökkel próbálkoznak.

Álmodoznál kicsit Szicíliáról? Erre tessék!

Exit mobile version