Aktuális

Mi már tudjuk, meddig tart a korai nyár

Ne örülj annyira, a kora nyárias időjárás nem tart örökké.

A kiderül.hu előrejelzése szerint a következő napokban kora nyárias időre számíthatunk, a kedd azonban már tartogat meglepetéseket.

Pár napig beköszönt a nyár.

Pár napig tart a kora nyárias időjárás. Fotó: getty/Tara Moore

Vasárnap

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést, emellett többnyire kevés gomolyfelhő is képződik.
Északon egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Hétfő

A nap első felében napos, fátyolfelhős idő várható, majd délutántól nyugat felől erőteljesebb felhősödés kezdődik.
A késő délutáni, esti óráktól elszórt jelleggel már kialakulhat zápor, (akár heves) zivatar.
A délnyugati, déli szelet erős, főként a Dunántúl északi felén többfelé viharos lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben jobbára 21 és 25, keletebbre 26 és 30 fok között valószínű.

Kedd

Éjszaka a hidegfront kelet felé átvonul az ország fölött.
Szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Egy-egy heves zivatar sem kizárt.
A nap első felében még sok marad a felhő, majd délután szakadozik, csökken a felhőzet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

(Nyitó kép: getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top