Aktuális

Brutálisan megkínoztak egy macskát Érsekvadkerten

A gyanú szerint a hétéves Mircit a gazdái szomszédja kínozhatta meg.
Mirci szombaton tűnt el.

Az Index információi szerint kegyetlen állatkínzási ügyhöz riasztották vasárnap este a balassagyarmati helyszínelőket. A lap azt írja, az állatot a gazdák a szomszéd fészerében találták meg rettenetes állapotban. Videó is készült róla, amit kedden feltöltöttek az Állatkínzás Érsekvadkerten elnevezésű Facebook-oldalra, az oldal azonban – és vele együtt a kínzásról beszámoló Facebook-poszt – elérhetetlenné vált.

A bejegyzésben a szerző arról számolt be, hogy Mircinek, a 7 éves, szelíd, ápolt, barátságos és ivartalanított macskának múlt szombaton veszett nyoma. Gazdái másnap, kora este lettek figyelmesek arra, hogy a szomszéd fészeréből halk, keserves nyávogás szűrődik ki. Mircit a poszt szerint ezután a gazda gyereke és unokája találta meg a fészerben.  

Az Index beszámolójából kiderül, hogy mire megtalálták, az állat már haldoklott. „Deréktól lefelé lebénult, a farkát levágták, a hátsó lábait szilánkosra törték, a bőrét nagy felületen lenyúzták.” Mircit ekkor már nem lehetett megmenteni: súlyos sérülései miatt el kellett altatni.

A gazdák – miután rátaláltak a megkínzott macskára – kihívták a rendőrséget, a balassagyarmati helyszínelők pedig ki is vonultak, felvették az adatokat és meghallgatták a fészer tulajdonosát, akivel a gazdáknak évek óta rossz a viszonya. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top