Aktuális

A Puskás Arénában rendezik a Szuperkupa-döntőt

Az eredeti helyszín Porto lett volna, de a koronavírus-járvány miatt borult az egész európai futballnaptár.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán bejelentette, hogy Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg az idei Szuperkupa-döntőt – írja az Index. A lap beszámolt az esemény időpontjáról is: a Bajnokok Ligája-győztes és az Európa Liga-győztes mérkőzését szeptember 24-én rendezik majd.

Az UEFA döntése egyébként azt jelenti, hogy a 2019-es női Bajnokok Ligája döntő után ismét komoly UEFA-rendezvény érkezik Magyarországra. A szövetség egyébként döntött arról is, hogy a Bajnokok Ligája még hátralévő meccseit is megtartják: augusztus 7 és 23 között.

Az UEFA egyelőre úgy számol, hogy a BL-ben és EL-ben zárt kapuk mögött kezdik meg a mérkőzéseket, de ez a döntés még változhat az aktuális helyzettől függően. 

Még több hír a Puskás Arénáról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top