Aktuális

Kiengedték a rendőrségről a dunaszegi szatírt, az anyák rettegnek

A férfi követett egy nőt és a lányát, és önkielégített.

Azt írja a Bors, hogy óriási felháborodást keltett a hír, miszerint a rettegett dunaszegi magamutogató elhagyhatta a rendőrséget. A helyiek attól félnek, hogy a szatír bármikor lecsaphat. A lap még júniusban megírta, hogy egy bokor mögött megbújva maszturbált egy férfi, miközben egy édesanya éppen arra sétált kislányával. Az anyukát borzasztóan megviselték a történtek, sőt a kislányáért is aggódik, hogy egy életen át magával hordozza majd a látottakat.

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

“Állítólag azt mondta a rendőrségnek, hogy azért bújt a bokorba, hogy senki se lássa, hogy mit csinál és egyáltalán nem vette észre az anyukát és a kislányát. Ez hazugság, hiszen követte őket és közben önkielégítést végezett” – mondta a Borsnak a férfiról egy felháborodott édesanya, aki nem engedi ki a gyermekét a lakásból. Az anyuka hozzátette, hogy mióta kiengedték a férfit, ismeretlen telefonszámról zaklatják az őt lebuktató szegény édesanyát, és egy autót is láttak körözni a házuk körül. Attól félnek, hogy a magamutogató valahogy megtudta az őt feljelentő nő címét, és hamarosan bosszút áll. A lap megjegyzi, hogy a közösségi oldala szerint a férfi komoly kapcsolatban él a barátnőjével.

Zaklatók: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top