Aktuális

„Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – tömeges bukás egy balatoni kerékpárversenyen, rengeteg sérült – frissítve!

Tömegbaleset történt egy magyar amatőr kerékpárversenyen, mintegy 50 versenyző esett el.
kerékpárbaleset

Óriási tömegbukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, rögtön a rajt utáni első körben Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 8 százalékos lejtmenetben – számolt be a Velo.hu kerékpáros magazin Facebook-oldalán Szilasi László, a Velo.hu alapítója, aki indult a versenyen és ugyancsak bukásba keveredett. 

Mint írja, a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, 3 kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél. “Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege. Szerintem kb. 50-en elestünk. Én is a patakmederbe zuhantam, megúsztam zúzódásokkal  és egy ripityára tört sisakkal. A mentőautók és mentő helikopterek folyamatosan dolgoznak. (…) Ez a magyar kerékpársport egyik fekete napja” – olvasható a beszámolóban.

Még nem tudni az okát

A tömegbaleset pontos oka még nem ismert. Az Index úgy tudja, volt, aki hatalmas durranást hallott, eszerint defekt okozhatta az egyik versenyző esését, a többiek pedig átzuhantak rajta. Mások szerint az egyik első versenyző “padkát fogott”, ez okozhatta a tömegbukást.

Az Index értesülései szerint életveszélyes sérülés nem történt, a mentősök 15-16 főt vittek kórházba.

20 éve nem történt ilyen

Az MTI érdeklődésére Szilasi László – aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d’Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője – azt mondta: szerinte ez az utóbbi 20 év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoznak, értesülései szerint legalább 20 sérült van, közülük néhány súlyos.

UPDATE (16:50):

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette: a balesetben 19-en sérültek meg (17 férfi és 2 nő), akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és 9 mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnál elmondták: a baleset egy zártkörű verseny előre egyeztetett útvonalán történt. A résztvevők a kijelölt utak teljes hosszán jogosultak voltak közlekedni az úttest jobb oldalán, a nagyobb bolyokat autós és motoros rendőrök is kísérték.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top