Aktuális

Balzsamozáskor derült ki, hogy életben van a halottnak hitt nő

Egy 20 éves detroiti fiatalnak már majdnem lecsapolták a vérét, amikor hirtelen magához tért. Vizsgálják, hogyan fordulhatott elő ez a felháborító helyzet.

A 20 éves Timesha Beauchamp testét már balzsamozni vitték, amikor hirtelen kinyitotta a szemét. A családja szeretné kivizsgáltatni, ki hibázott, hogy a lányuk ilyen helyzetbe kerülhetett, és egy darabig halottnak hittékírja a hvg.

Feldobott lábak (fotó: Getty Images)

Feldobott lábak (fotó: Getty Images)

A helyi hatóságok közleménye szerint a fiatal nő odahaza lett rosszul, a kiérkező mentősök pedig fél órán át próbálták újraéleszteni. Végül egy orvossal telefonon egyeztetve megállapították a halál beálltát. Nem érezték szükségesnek, hogy az elhunyton boncolást végezzenek. Egyenesen a halottasházba vitték, ahol a megérkezése után egy órával már életjeleket mutatott, a kihívott mentők pedig megállapították, hogy életben van. A halottasházba kritikus állapotban vitték be, de még életben volt. Belső vizsgálat állapítja majd meg, ki hibázhatott.

Nem most fordult elő először, hogy valakit halottnak hittek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top