Így segíthet az ózon a koronavírus ellen

nlc | 2020. Augusztus 26.
Több mint 90 százalékkal csökkent a koronavírus fertőzőképessége, miután órákon át alacsony ózonkoncentrációnak tették ki a kórokozót.

Alacsony koncentrációban az ózon képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket – mutatták ki kísérleteikben japán kutatók. A szer kórházi helyiségek fertőtlenítésének módja lehet.

A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói keddi sajtóértekezletükön közölték, hogy kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust.

A kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírus-mintákkal. A vírus fertőzőképessége több mint 90 százalékkal csökkent, amikor alacsony ózonkoncentrációnak tették ki 10 órán át.

„A koronavírus terjedése csökkenthető folyamatos, alacsonykoncentrációjú ózonkezeléssel, még emberek jelenlétében is, ezt a rendszert használva”

– közölte Murata Takajuki, a kutatás vezetője, aki hozzátette: különösen hatékonynak találták a módszert magas páratartalom esetén.

Az ózon egy oxigénmolekulafajta, amelyről köztudott, hogy képes hatástalanítani a kórokozókat. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy nagy koncentrációban – 1-6 ppm között – hatékony a koronavírus ellen, ám a nagy koncentráció káros az ember egészségére.

A Georgiai Műszaki Egyetem tudósainak minap közzétett kutatási eredményei szerint az ózon hatékony lehet orvosi védőeszközök, köpenyek, szemüvegek fertőtlenítésében.

A Japán középső részén lévő Aicsi prefektúrában lévő Fujita Orvostudományi Egyetem Kórházában a kutató felállítottak ózongenerátorokat a várótermek és betegszobák fertőzöttségének csökkentésére. Az egyetemen folynak a klinikai próbák a Fujifilm Holding vállalat avigan nevű szere hatékonyságának megállapítására a Covid-19 kezelésében is.

(MTI)

Fertőtlenítés otthon a járvány idején:

Exit mobile version