nlc.hu
Aktuális
A fürdőkádba fojtotta egyéves gyerekét egy nő Budapesten

A fürdőkádba fojtotta egyéves gyerekét egy nő Budapesten

A 38 éves nő a gyilkosságot követően feladta magát a rendőrségen.

Még idén áprilisban ment be a Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájára a 38 éves budapesti P. Orsolya, ahol elmondta, hogy XVIII. kerületi lakásában egy nappal korábban megölte egyéves lányát – írja a police.hu.

A rendőrök a lakásban megtalálták a gyerek holttestét, a nőt pedig letartóztatták. A nyomozás során megállapították, hogy P. Orsolya valószínűleg a fürdőkád vizébe fojthatta a gyereket. 

Az emberölés gyanújával őrizetbe vett nő elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

A police.hu most azt írja, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, az iratokat pedig átadták az ügyészségnek.

Lezárták a nyomozást az egyéves gyerekét meggyilkoló nő ügyében

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top