Szarka Gábor a ma élő legnagyobb színészek egyike, avagy megfejtettük az SZFE-balhét

Nézem Szarka Gábor gépesítettlövész-tisztet az RTL Híradóban és közben árad a lapostévémből a fáradt olajas, rizibizis, mátrai borzaskás kifőzdeszag. 2020-at írunk, de valójában 1984 van, a rendszerváltás egy rossz vicc volt, az oroszok megálltak a határon, átöltöztek korszerűbb egyenruhába és röhögve visszajöttek, mint valami Bodor Ádám-regényben.

Én már nem nagyon tudok mást, mint rezignáltan legyinteni, mint valami kistérségi Őze Lajos: nem lesz itt semmi, ezek ugyanazok, kár a gőzért.

Szerencsére azonban nem én döntöm el, hogy mi lesz itt és mi nem lesz, hanem (és erre tényleg minden remény megvan) nálam sokkal fiatalabb és elszántabb emberek, akik többek között éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetemet őrzik, ha kell, a testükkel.

Szarka Gábor bevetése egyébként még ettől a kormánytól is meglepő húzás. Nem mintha, hogy is mondjam, szofisztikált diplomáciai stílusáért szeretnénk és tisztelnénk a rezsimet, de eddig azért viszonylag rafináltan, finoman üzentek, ha valaki rakoncátlankodni mert: selyemzsinór, „félnetek jó lesz”, mintegy mellesleg elejtett libernyákozás a rádióban, ilyenek. Na, ennek most vége: azzal, hogy az SZFE kancellárjának nem egy félbolond, de hűséges bácsit, vagy egy cinikus, a végletekig megbízható kádert neveztek ki (ahogy szokták), hanem

akinek saját bevallása szerint is annyi köze van a „művészvilághoz”, mint Németh Szilárdnak az etikus veganizmushoz, végképp kiderült, hogy az óvatoskodásnak vége, itt bizony nem lesz kecmec, az asztalra lesz csapva, ha a görbe hátú, kígyóvállú, „arctalan” #FreeSZFÉ-sek maguktól nem takarodnak szépen haza, akkor bizony a helyzet rendbetételét szolgáló intézkedések kerülnek foganatosításra üstöllést.

Miközben, bármennyire is szórakoztató látvány, ahogy az elnyomó hatalom végrehajtó embere egyszerre retteg és veti szét az ideg a kamera előtt, mégiscsak sajnálom szegényt, nem tehetek róla. Gépesített lövészként nem lehet egyszerű megélni, hogy megpróbál átmenni egy ajtón és nem sikerül neki, több próbálkozásra sem. Miközben persze tudom, hogy nem lenne kötelező ott lennie, ahogy pisztolyt sem szorítottak a fejéhez, hogy elvállalja a kinevezést, sőt, megtehette volna, hogy elvállalja, és aztán azt teszi, amit az egészséges morál diktál(na): a diákok oldalára áll.

Mellékszál: nekem ne mondja senki, hogy ez utóbbi nem volt opció. Az én nagyapám ’56-ban katonatiszt volt, és amikor azt a parancsot kapta, hogy foglaljon el egy falut, inkább felfegyverezte azt és átállt, amiért aztán sok-sok évet töltött börtönben, el lehet képzelni, milyen körülmények közt. (Jobban belegondolva: nem, nem lehet.) Mindezt 13 évvel azután, hogy túlélte a Don-kanyart. Én persze csak én vagyok, nem Zalavári Pál alezredes, de szeretném azt hinni, hogy a vér nem válik kisüzemi sörré, ezért is merek mondatokat azzal kezdeni, hogy „nekem ne mondja senki”.

A reménykeltő az egészben persze nem az, hogy Szarka Gábor nem érti, mi történik körülötte (ebben tényleg semmi meglepő nincs), hanem az, hogy más sem. Mármint odafönt. Megszokták, hogy bármi van, legrosszabb esetben kimegy öt-tízezer ember az utcára, tesznek pár kört a belvárosban vicceskedő transzparensekkel, „nem-hagy-juk, nem-hagy-juk”, kiabálják közben, majd hazamennek és hagyják. Ehhez képest most ott áll, ül és fekszik nem öt-tízezer, „csak” pár tucat hallgató, akinek megmondták, hogy menjen haza, de ők nem mennek, megfenyegették őket, tettek nekik egy visszautasíthatatlan ajánlatot, lesajnálták, majd újra megfenyegették őket, és még így sem, hát mi folyik itt?! És ez nem költői kérdés: tényleg nem értik, mi folyik itt. Ezért veszítenek majd, illetve ezért vesztettek máris. Akkor is, ha tényleg kizavarják a diákokat erőszakkal ma este, ahogy azt ez az önmagát csak „az SZFE vezetéseként” emlegető testület rettenetesen béna indokokkal, előrehozott őszi szünetre és a koronavírusra hivatkozva tervezi.

Szóval ott tartottunk, hogy nézem Szarka Gábort a híradóban, és amikor elhagyja a száját az a mondat, hogy

egyszer csak összeáll a kép, hogy miről szól ez az egész, átjárja az elmémet a felismerés, mint laposföldhívőt az 5G.

Szarka Gábor nem is katona, hanem a ma élő legjobb kortárs művész, a method acting hazai letéteményese, amit művel, az a legnagyobb performanszművészet az utóbbi tíz évből, az úgynevezett SZFE-botrány pedig egy hosszúra nyúlt, szövevényes, kísérleti utcaszínházi előadás. Szarka végig szerepben van, elképesztő, milyen következetesen hozza az igazságérzetében sértett talponálló-biodíszletet és az Egészséges erotika minimálmagyarját minden mondatában. „Bemennek helyekre, ahova nem illene bemenni.” „A legtovább el fogok menni a tekintetben.” „Személyesen nekem van hozzá közöm.” „Igazgatási ember vagyok.” És a kedvencem: „Én is lezárhatok egy-két helyszínt, amelyiket én úgy gondolom.” Mibe, hogy a ma esti kamukarbantartási intézkedésfoganatosításra is úgy gondol, hogy „hát most mit kell itt megint csinálni a fesztivált a diákoknak, lett nekik szólva”. Ami pedig a renitens oktatókat illeti: „Üzemi bizottság! Fegyelmi! Kirúgás!”

Én tehát most már komolyan várom, hogy az egésznek a végén (mondjuk ma este) kilépjen az ajtón Pintér Béla, vagy mit tudom én, a Krétakör, esetleg a Dollár Papa Gyermekei, megfogják a diákok és Szarka Gábor kezét, meghajoljanak és megköszönjék a figyelmet. Ja, és a legjobb, hogy az egész előadás ingyenes, én nem szoktam színházat ajánlani, de erre most menjetek el, nézzétek meg!

További cikkek a témában

• Külső helyszínen kezdte meg a munkát SZFE új vezetése
• Nem akárki állt ki az SZFE-mellett: Sir Ian McKellen is a diákokkal van
• Bekeményítenek az SZFE diákjaival és oktatóival szemben az egyetem új vezetői