nlc.hu
Aktuális

Megölték az állatmenhely kecskéjét

Brutális állatkínzás: betörők mészárolták le az állatmenhely kecskéjét

Rozi évek óta a kaposvári állatmenhely szeretett és megbecsült lakója volt. Családtag.
Lemészárolták az állatmenhely kecskéjét.

„Kérlek benneteket, amit most írok, azt fogadjátok el egyelőre, mint elegendő információt. Igyekszem tényszerű lenni, megvan rá az okom, hogy miért. Viszont úgy gondolom, hogy rátok is tartozik, ami történt” – kezdte a Facebookra töltött bejegyzését a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője, aki a posztban egy brutális állatkínzásról volt kénytelen beszámolni.
 
„Rozi ma erőszakos körülmények között meghalt – áll a bejegyzésben, az Állatvédő Liga posztjából pedig az is kiderül, Rozi, a kecske évek óta szeretett és megbecsült lakója volt a kaposvári állatmenhelynek. –Borzalmas állapotban került a menhelyre, Boncz Edit gondozásába. Elég régóta a tele lakója volt. Editék nevelgették, gondozták, sétáltak vele is, ahogy a kutyákkal teszik minden nap. […] Rengeteg szeretetet kapott mindenkitől, aki ott dolgozik. Cserébe, Rozi is tömérdek szeretetet nyújtott az ott megforduló embereknek. Családtag volt.”
 
Rozit csütörtökről péntekre reggel, hajnali négy óra körül, egy ismeretlen tettes megölte. Mi több, az állat levágott fejét is magával vitte. „Nyilvánvaló, hogy egyetlen percig sem fogjuk őrzés nélkül hagyni a telepen élő állatainkat” – írja a bejegyzés folytatásában a Kutyatár, ahova most olyan önkénteseket keresnek, akik 2 órás váltásban tudnának a telepre vigyázni.

„Rozi különleges helyet foglalt el a szívünkben, így élete nem volt hiábavaló. Úgy fogok emlékezni rá, amilyen a képeken volt. Ti is így tegyétek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top