Egy Bács-Kiskun megyei férfit 300 ezer forintra büntettek, mert a rendőrség szerint 132 kilométer/órával száguldozott június 30-án hajnalban az Andrássy úton Budapesten.
Tibor megnézte az állítólagos gyorshajtásáról készült fotókat, de csak az egyiken szerepelt a mért sebesség. A fényképen viszont egyáltalán nem látszott a kocsi rendszáma, csak a két fényszóró látható teljes sötétségben – írja a Blikk, amely a fotót is közölte.
A férfi végül nem is fogadta el a közigazgatási bírságként kiszabott összeget. Fellebbezést nyújtott be, amelyben jelezte, hogy a fotón semmi nem látszik a rendszámból, így nem bizonyítható, hogy ő volt a gyorshajtó.
A férfi érvelését végül elfogadták, így nem kell kifizetnie a 300 ezres bírságot, és visszakapta a fellebbezésért fizetett 12 ezer forintot is.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: MTI/Sóki Tamás)