„Kérdéses volt, hogy megmarad-e a fülem” – egyre jobban van az Újpesten megkéselt rendőr

nlc | 2021. Január 22.
Otthon gyógyul a decemberben Újpesten megkéselt rendőr.

Otthon lábadozik, és egyre jobban van az a 26 éves rendőr, akit december 24-én megkéselt egy zavart férfi Újpesten. Intenzív osztályra került, ahol életmentő beavatkozásokat végeztek rajta.

A Péter nevű rendőr most a Budapesti Rendőr-főkapitányság videójában elmondta, kérdéses volt, megmarad-e a füle, de végül szépen összeforrt a seb, és jól gyógyul. Mostanra minden varratot eltávolítottak, még érzékeny a sérült terület, de már fájdalomcsillapítóra sincs szüksége.

A rendőrt sokáig mesterségesen táplálták, két hétig infúziót kapott, de már szilárd ételeket is ehet. Sorozatokkal, filmnézéssel, sétával üti el az időt, és egyelőre még nem tudja, mikor dolgozhat újra, ezt majd az orvosok fogják megmondani.

Szenteste reggelén két járőr ment ki bejelentésre egy IV. kerületi, Kassai utcai társasházba, mert egy férfi emeletről emeletre rohangált, és közben agresszívan ütötte, rugdosta a bejárati ajtókat.

A zavartan viselkedő férfi minden előzmény nélkül késsel többször megszúrta a 26 éves rendőrt. A járőr társa, egy 23 éves őrmesternő – társa és saját élete védelme érdekében – használta szolgálati lőfegyverét, több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt.

(Kiemelt kép: MTI / Mihádák Zoltán)

További hírek a késelésről az nlc-n:

Exit mobile version