nlc.hu
Aktuális
Lánykérés buszkijelzővel

Végállomás: házasság – nagyon ötletesen oldotta meg a lánykérést egy brit buszsofőr

Egy külföldi úton tette volna fel a nagy kérdést Chris Oakley, de a világjárvány keresztülhúzta a számításait.

Chris Oakley 2016-ban lett sofőr a brit Stagecoach közlekedési társaságnál, Fiona Smith pedig három évvel később vállalt munkát náluk, mindketten exeteri járatokon dolgoztak, így ismerkedtek össze. Először csak barátok voltak, majd hónapokkal később egymásba szerettek, és Chris Oakley hamarosan rájött, hogy Fiona számára az igazi.

Szerette volna, ha egy külföldi úton tudja megkérni szerelme kezét, de a világjárvány miatt erre nem volt módja, és végül úgy döntött, nem várja meg, hogy újra szabadon utazhassanak, a lánykérés nem várhat tovább. A B-terv az lett, hogy az egyik busz kijelzőjére írja ki a nagy kérdést.

Az esemény komoly szervezést igényelt, először is engedélyt kellett kérni az egyik felettesétől, majd valahogy el kellett magyaráznia, hogy a szabadnapján miért vette fel az egyenruháját.

Szerencsére sikerült előállnia egy jó fedősztorival, így nem bukott le, barátnője pedig nagyon meglepődött, amikor meglátta, hogy Chris Oakley ott várja őt a busztelepen egy járművel, aminek a kijelzőjén nem az úti céljának a neve szerepel, hanem az a kérdés, hogy „Hozzám jössz- e feleségül?”. Fiona, aki nagyon meghatódott a romantikus gesztus miatt, természetesen azonnal igent mondott.

(via Metro)

 

lánykérés

Fotó: Skitterphoto/Pexels

Különleges lánykérések:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top