Járványügyi főosztályvezető: még mindig emelkedő fázisban van a harmadik hullám

nlc | 2021. Március 21.
A regisztrált új koronavírusos esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát, mondta Galgóczi Ágnes.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van – hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát. Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is – tette hozzá.

A kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket – hívta a fel a figyelmet az NNK főosztályvezetője, aki kiemelte: fontos a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása.

Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart. Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon. 

Vasárnapi számok

Meghalt 194 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 625 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. Eddig 1 millió 563 ezer 242 embert oltottak be Magyarországon, közülük 474 891-en már a második adagot is megkapták.

(MTI)

(Kiemelt kép: Getty Images)

További hírek a koronavírus-járványról:

Exit mobile version