Vakcina kisokos: ezek a Szputnyik V vakcina mellékhatásai

nlc | 2021. Április 08.
Az AstraZeneca mellett a Magyarországon elérhető oltások közül a Szputnyik V tartozik még a vektorvakcinák közé. Cikksorozatunkban összeszedjük, miket tudunk az engedélyezett vakcinák hatékonyságáról és mellékhatásairól.

A Szputnyik V vakcina volt az első regisztrált koronavírus vakcina a világon. Oroszországban már tavaly augusztus 11-én regisztrálták, bár ezt az eredményt úgy érték el, hogy nem várták meg a harmadik tesztelési fázis eredményeit. Van olyan ország (Szlovákia), ahol a Szputnyik vakcina alkalmazása kormányválságot okozott, és bár nálunk sem indult simán az orosz védőoltás karrierje, a kezdeti gyanakvás után mára – nagyrészt a Lancet orvosi magazinban megjelent pozitív tanulmánynak köszönhetően – sokat javult a népszerűsége a magyarok között. A bizalmatlanságot az okozta, hogy a vakcina soron kívül érkezett hozzánk, és az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyta még jóvá azt, most viszont már már vizsgálja. A hazai hatóságok január 21-én engedélyezték a Szputnyik V használatát itthon, de csak februárban kezdték alkalmazni, miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ is bevizsgálta. Jelenleg 55 országban használják.  

Hogyan működik a Szputnyik vakcina?

A Szputnyik V a Moderna és a Pfizer vakcinájával ellentétben nem mRNS vakcina, hanem vektorvakcina, emiatt leginkább az AstraZeneca védőoltásra hasonlít. A vektorvakcina azt jelenti, hogy a koronavírus tüskefehérjéjét kódoló gént egy módosított, szaporodásra nem képes vírusba, más néven vektorvírusba ültetve juttatják a szervezetünkbe. Ezután az immunrendszerünk fellép a vektorvírus ellen, vagyis immunválaszt vált ki, megtanítva ezzel az immunrendszert a koronavírus elleni védekezésre, hogy a következő alkalommal rögtön tudja, mi a teendő. A Szputnyik vakcináját két dózisban kell beadni, a második adag különbözik az első alkalommal beadott vakcinától. A két oltás között 21-56 napnak kell eltelnie, nálunk 21 nap kezdik beadni a második dózist.

Szputnyik vakcina (Fotó: nlc illusztráció)

Mennyire hatékony?

Milyen mellékhatásokra számíthatunk?

A koronavirus.gov.hu tájékoztatója szerint az alábbi mellékhatásokra számíthat az, akit beoltanak a Szputnyik vakcinával: érzékenység, fájdalom és duzzanat a beadás helyén, gyengeség, fejfájás, fájdalom, rossz közérzet, orrdugulás, orrfolyás, láz, esetleg bőrmelegség az injekció beadásának helyén, étvágytalanság, hányás és szédülés. A reakciók átmenetiek, fájdalom- és lázcsillapító gyógyszerek szedhetők rájuk. A vakcina általános biztonsági vizsgálatának idején a beoltottak 65 százaléka számolt be valamilyen, nagy többségben enyhe mellékhatásról.

Az nlc szerkesztősége buzdít mindenkit, hogy ha hívják, menjen és oltasson, fogadja el a vakcinát. A mellékhatások könnyed megfázásnak tűnhetnek a kórházi lélegeztetéshez képest. Ahogy azt rengeteg szakember megfogalmazta már: csak az oltással vethetünk véget a világszerte tomboló koronavírus-járványnak.

Koronavírus vakcinákról érthetően:

Exit mobile version