nlc.hu
Aktuális
Meghalt az ardenneki rém

Meghalt Michel Fourniret, az egyik leghírhedtebb francia sorozatgyilkos

A férfi a börtönkórházban halt meg, ahol állapota miatt már egy ideje mesterséges kómában tartották.

Hetvenkilenc éves korában meghalt a kétszeres életfogytiglani börtönre ítélt Michel Fourniret, Franciaország egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa, aki francia sajtóban ardenneki rém néven vált ismertté, írja az MTI.

Fourniret-t 2008-ban ítélték el hét fiatal nő elleni nemi erőszak, illetve nemi erőszak kísérlete, valamint áldozatai meggyilkolása vádjával. A bűncselekményeket 1987 és 2001 között követte el. 2018-ban újabb gyilkosságban találták bűnösnek és súlyosbították ítéletét. Több másik, megoldatlan gyilkossági ügyben is nyomozást folytattak ellene, a nyomozók szerint ugyanis jóval több áldozata lehetett az eddig ismertnél.

A férfit 2003-ban fogták el, miután egy 13 éves lánynak sikerült megszöknie tőle egy kisbuszból és riasztotta a rendőröket. A sorozatgyilkos a perben olyan vadászhoz hasonlította önmagát, akinek mániája a szexuális kapcsolat fiatal, szűz lányokkal. A legtöbb gyilkosságot Franciaország és Belgium erdős, ardenneki térségében követte el.

Fourniret társtettesség miatt elítélt volt felesége, Monique Olivier továbbra is rács mögött van. A francia rendőrség Olivier vallomása alapján az utóbbi hetekben ásatásokat kezdett az ardenneki régió Franciaországba nyúló részén Estelle Mouzin földi maradványainak felkutatására. Mouzin kilencévesen tűnt el 2003-ban. Fourniret 2020-ban ismerte be, hogy meggyilkolta a lányt.

A Le Parisien című francia lap úgy tudja, Fourniret Alzheimer-kórban szenvedett és szívproblémái is voltak, és az utóbbi időben mesterséges kómában tartották.

Michel Fourniret

2004. július 1-jei kép, amelyen a pedofíliával és gyilkossággal vádolt Michel Fourniret a dinanti bíróságra érkezik. A 65 éves Fourniret perének tárgyalása 2008. március 27-én kezdődött meg az észak-franciaországi Charleville-Méziéres-ben. (Fotó: MTI/EPA/Yves Boucau)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top