nlc.hu
Aktuális
Végre kisüt a nap

A főváros környékén vasárnap délutánra kisüthet a nap

Délután legalább sütni a fog a nap, de hétfőtől ismét beborul.

A Kiderül időjárás előrejelzése szerint vasárnap késő délelőttig jellemzően borult, csapadékos idő lesz, majd nyugat felől csökken a felhőzet, az Észak-Dunántúl nagy részén és a főváros tágabb környezetében több órára kisüt a nap. Itt csapadék délután már nem valószínű, máshol viszont elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A nyugatias szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. Késő estére 10, 15 fok közé hűl le a levegő.

budapest, 2-es villamos a rakparton

Vasárnap délután már tiszta lehet az ég (Fotó: Unsplash)

Hétfőn viszont a nap első felében jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, gomolyfelhők képződhetnek. Eleinte sokfelé várható eső, zápor, zivatar, a nap második felében az összefüggőbb csapadékzóna kelet, északkelet felé helyeződik, de a gomolyfelhőkből mögötte néhol még előfordulhat zápor. A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, többfelé megerősödik, zivatar környezetében pedig a szél viharossá is fokozódhat. Hajnalban 6, 13, délután 15, 21 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Csepereg a víz: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top