Idén a legdrágább budapesti lakás 240 millió forintért kelt el

FEL | 2021. November 18.
Az új összesítésből az is kiderült, melyek a legnépszerűbb kerületek.

Budapesten 2021-ben átlagosan 43 millió forintos áron keltek el az ingatlanok, ami 6 százalékos növekedés 2020-hoz képest. A fővárosi lakások átlagos négyzetméterára az eddigi adatok alapján 667 ezer forint volt, a megvásárolt lakások pedig átlagosan 65 négyzetmétert tettek ki – derül ki a Duna House összesítéséből, amelyet az MTI közölt.

A kép csak illusztráció.
Fotó: Pexels

Az eredmények szerint a tulajdonosok több mint negyede azért vált meg lakásától, mert nagyobb ingatlanba akart költözni, 12-12 százalékban pedig egykori befektetésük, illetve örökségük értékesítéséből várták a hozamot. Vevői oldalról a legfőbb motiváció a befektetési célú vásárlás volt, amit az első lakás megszerzése követett.

A közleményből az is kiderült, hogy mely kerületek voltak a legnépszerűbbek. Az eredmények szerint a fővárosi ingatlant vásárlók körében Angyalföld, Zugló majd Újbuda voltak a legnépszerűbbek.

Az érdeklődések 18, 17, illetve 16 százaléka irányult ezekre a kerületekre.

Az ingatlanok 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forint felett, míg 9 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők. Az adásvételek csaknem 10 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot.

Idén a cég kínálatában eddig a legdrágább ingatlan egy V. kerületi, 111 négyzetméteres lakás volt, ami 240 millió forintért cserélt gazdát. Családi házak esetében a II. kerületben fizettek a legtöbbet – 200 millió forintot egy 250 négyzetméteres épületért.

A legolcsóbb lakásért Budapesten idén 8,7 millió forintot fizetett az új tulajdonosa. 10 millió forint alatti összegért is volt elérhető néhány darab, jellemzően felújítandó minigarzon.

(MTI)

Exit mobile version