nlc.hu
Aktuális

Heller Tamás véleménye Sas Józsefről

Heller Tamás kemény kritikát fogalmazott meg Sas Józsefről

Heller Tamás, Sas József és Beregi Péter évtizedekig játszottak együtt.

Heller Tamás saját elmondása szerint sokat köszönhet Sas Józsefnek, hiszen a humorista indította el a pályáján, de ettől függetlenül nem rejtette véka alá véleményét.

“Nagyon sokat köszönhetek Hofinak és Sasnak is. Ezek az én Kossuth-díjaim. Ők ha bárhol az országban felléptek, vittek magukkal. A debreceni éjszakában megtanultam, hogy kell bánni a legkülönfélébb közönséggel is, ezért én voltam mindig a kezdő szám, meg kellett törnöm a jeget. Már akkor volt három-négy olyan tuti számom, amellyel garantált volt a siker, most három órát egyhuzamban végig tudnék csinálni…” – mondta a Blikknek Heller Tamás, aki 34 évig volt a Mikroszkóp társulat tagja.

Heller Tamás véleménye

(Fotó: Olajos Piroska/smagpix)

“Valóban, de abban azért volt némi gyávaság is, hogy nem álltam fel, hiszen ért nem kevés atrocitás. Fogalmazzunk úgy, hogy Sas József nem volt egyszerű ember…A tisztesség azt diktálta, hogy bármennyire is voltak foltok a kettőnk viszonyában, segítettem neki. Hiszen a 34 év elején ő volt az, aki így tett” – mondta Heller Tamás, aki napjainkban színészként játszik.

“Amikor az ember ennyi évet eltölt egy helyen, akkor tart a hogyan továbbtól, hogy kilépjen abból, ami biztos. Nem tudtam, ki ad majd nekem lehetőséget, kellek-e. Akkor ezért maradtam, aztán mindenkinek menni kellett, mert megszűnt a színház. Meg is ijedtem, de szerencsére jól alakult minden, az azóta eltelt tíz évben legalább harminc darabban játszottam, újra színész lettem” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top