A koronavírus egyes embereknél súlyos megbetegedést képes kiváltani, de a jelenség okait még nem értik a kutatók. Az azonban egyre biztosabb, hogy a kór ilyen fokú lefolyása egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek – és ugyanezt erősíti egy most megjelent tanulmány is.
A súlyos koronavírus-fertőzésből felépült betegek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg a következő évben. Ennek oka az lehet – írták erről a Frontiers in Medicine című szaklapban –, hogy a kór hosszabb távon jelentősebben károsíthatja a páciens egészségét, mint azt eddig gondolták.
A kutatók tanulmányukhoz 13 638 beteg elektronikus egészségügyi adatát ellenőrizték, a vizsgált személyek közül 178 betegnél súlyos, míg 246-nál enyhe vagy közepes tüneteket jegyeztek fel. A többieknek negatív lett a vírustesztje. A vizsgálatba bevont valamennyi beteg felépült a betegségből, a kutatók pedig nyomon követték, honnan hova jutottak, vagyis milyen volt a betegség alatti és az azt követő állapotuk.
A koronavírus miatt komolyabb/súlyosabb tüneteket mutató betegeknél megduplázódott a kockázata annak, hogy a következő egy évben meghalnak.
Pedig ezek a páciensek ennyi idő után már abszolút vírusmentes betegnek számítottak, a család és az orvosok nem a Covidra gyanakodtak, ha az illető mégis elhunyt. Ennek oka, hogy a súlyos fertőzést túlélőknél bekövetkezett haláleseteket nem a betegség gyakori szövődményei váltották ki – hanem olyan dolgok, amiket korábban nem hoztak összefüggésbe a vírussal – írja a lap. Az általános egészségromlás sokkal sebezhetővé tette őket.
(Hvg.hu)
Felépülés a koronavírus-fertőzés után:
- Gyerekeknek indít post-covid ambulanciát a Heim Pál kórház
- Jó ha tudod: már hazánkban is létezik post-Covid ambulancia