nlc.hu
Aktuális

Az egész osztály előtt alázott két tinilányt egy budapesti tanár

„Buta libák vagytok” – az egész osztály előtt alázott meg két tinilányt egy budapesti tanár

Feljelentést tettek a szülők a budapesti iskola tanára ellen, aki a lányuk elmondása szerint nyilvánosan megalázta.
Üres osztályterem az iskolában

Az egész osztály előtt alázott meg egy 15 éves lányt a saját tanára egy budapesti iskolában – írja a Blikk. A diák szüleinek elmondása szerint a gyereknek és egy barátnőjének nem volt felszerelése, ezért a pedagógus kihívta őket a táblához, és mindenki előtt megszégyenítette őket.

Buta libák vagytok. Csak az öltözködéssel vagytok elfoglalva. Játsszátok az eszeteket a fiúk előtt

– ilyen mondatok hangzottak el a lányok állítása szerint.

A nyolcadik osztályos Dorina különleges bánásmódot igénylő diák, a történteket sírva mesélte el a szüleinek. Azt mondta: „A legmegalázóbbnak azt éreztem, amikor a tanár felém fordult, emberileg nullának nevezett, majd közölte, hogy mostantól figyelembe se vesz az órákon. Illetve, ha tehetné, felpofozna.”

A tinilány édesanyja beszélt a tanárral, aki közölte vele, hogy nem mondott ilyeneket, legalábbis nem emlékszik rá. Végül az anyuka a férjével a feljelentés mellett döntött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy feljelentés érkezett hozzájuk becsületsértés miatt, amelyet hatáskör hiánya miatt továbbítottak a kerületi ügyészségnek a további eljárás lefolytatása céljából. Az illetékes iskola egyelőre nem szólalt meg az ügyben. 

Megalázó bánásmód az iskolában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top