nlc.hu
Aktuális

Omikronnal fertőzött magyar házaspár

Az omikronnal fertőződött magyar házaspár egyik tagja kórházba került

Egy magyar labor további gyanús eseteket vizsgál.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn jelentette be, hogy Magyarországon egyelőre két embernél mutatták ki az omikront. A variáns magyarországi jelenlétét két mintában is kimutató magáncég, a Neumann Labs közleményében azt írta, a „mutáció egy házaspárt fertőzött meg, melynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget”. Az M1 Híradója szerint a házaspár egyik tagjának enyhe tünetei vannak, a másik viszont középsúlyos állapotban van, és kórházban ápolják, a Tények cikkében pedig arról írnak, a pár „a harmadik oltást nem vette fel”.

koronavirus

Fotó: Pixabay

Müller Cecília nyilatkozatában azt is elmondta, Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs, és megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket. A tiszti főorvos szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások zajlanak, és mint kiderült, a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál.

(via 444)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top