Ilyen volt az nlc 2021-ben az ombudswoman szerint

Nőnapkor lettem az nlc ombudswoman-je, ami ezúttal nem az alkalmazott médiamunkások érdekképviseletét jelenti, hanem a női jogok érdekképviseletét egy online női portálnál, mely nem csak nőknek szól. A nemekre érzékeny újságírás valójában minőségi újságírást jelent, a lakosság felét kitevő nők szempontjainak megjelenítését, és a társadalmi problémák sokrétű, felelős feltárását. Az nlc nagyszerű stábjával eltöltött hónapokban – bár a világjárvány csak ősszel tette lehetővé a várva várt személyes találkozást is – a szerkesztők kérésére cikkeket néztem át, és tettem javaslatot módosításokra, újságírókat bátorítottam, hogy továbbra is ilyen jó, árnyalt munkát végezzenek kényes női témák megírásakor. Sáfrány Réka kolléganőmmel, az Európai Női Lobbi elnökével nemekre érzékeny médiaképzést tartottunk az érdeklődő újságíróknak. Örömmel néztem át „A család az család” sorozat készülő darabjait is. Nemcsak nők, de férfiak sztereotipikus ábrázolása alkalmával is jeleztem véleményemet. Lelkesen kezdtem bele a jövőre induló „Nemes ügy” podcast-sorozat felvételeibe is, ahol nehéz, de fontos társadalmi témákról beszélgetünk könnyedén, barátnői stílusban.

Rövid ízelítőt adok most a munkámból, milyen kérdéseket vetettem fel egy-egy téma kapcsán:

Az a híres svéd egyenlőség

Sok minden, amit a nők és férfiak közötti egyenlőség mércéjének, elérendő pozitív célnak látunk (például az apák erőteljesebb bevonása a gyerekek nevelésébe, a gyermekek kötődése mindkét félhez, apához és anyához is, ebből fakadóan: probléma esetén mediáció, közös gyermekfelügyelet, váltott elhelyezés) az csak a békés, erőszakmentes párkapcsolatoknál, házasságoknál lehet cél. Ha olyan családban, ahol erőszak van (és ez elképesztően nagy arány, mindannyian meglepődnénk a valós számokon) alkalmazzuk ezeket, annak csak az áldozatok (ez legtöbbször a nő és a gyerekek) isszák meg a levét. A példaként gyakran felhozott Skandináviában például az igaz, hogy nemcsak a nőket „emancipálták”, hanem az apákat is „domesztikálták”, a munkaerőpiac is tudomásul vette ezt. A gyes kötelező részét az apa veszi ki, és érdemi hónapokat tölt otthon a babákkal. A váltott elhelyezés elég gyakori, de ha ott a családon belüli erőszak akár haloványan felmerül, úgy veszi el a gyámhatóság a gyereket a szülőktől, hogy csak na! Úgy tiltja el a bántalmazó férjet a családjától, mint a pinty! És bántalmazó férj a válás után nem juthat hozzá a gyerekéhez, egészen biztosan nem kaphat felügyeleti jogot, talán még láthatást sem, legfeljebb felügyeletet. Mediációt szintén nem használhatnak családon belüli erőszakkal érintett esetekben. Ezt az oldalát Skandináviának ritkábban említik, de egyszerre van jelen a nőmozgalmak által kivívott egyenlőség férfi és nő között a gyereknevelésben, és a női és gyermekáldozatok védelme (mert ott is 95%-ban nők az áldozatok) az erőszaktevővel szemben, mely szintén a nőjogi mozgalom követelése volt eredetileg.

Milyen a kívánatos férfi?

Vajon mit gondolnak Pete Davidson amerikai komikus kritikusai, hogy a nőknek milyen igényei vannak, hogy külsőleg, öltözködésben és anyagi háttérben pontosan milyen férfiak illenének hozzájuk, ami alapján furcsának tartják, hogy neki szép, gazdag és híres barátnői vannak?  Sok minden felmerül, de nem szokták megemlíteni, hogy nem derült ki Pete-ről (ami sok celeb pasiról), hogy verte volna a barátnőit, bántalmazó, birtokló lett volna. Talán pont ez lehet a titok nyitja? A Hollywood-i színészvilágban sok férfiszépségként elkönyvelt színész szembesült erőszak, incesztus, erőszakos dühkitörések, bántalmazás, szexuális zaklatás, családon belüli erőszak vádjával karrierje során, s erről írtak is (nem tudom, mennyi lett bizonyítva belőlük). Lehet, hogy “szépek” (voltak), de erőszakos macsók is. Van különbség a “mérgező maszkulinitás” és a „casanovaság” avagy James Bond-i lovagiasság között. 

Melyik szót használjam?

Nehéz dolguk van az újságíróknak bizonyos témák kapcsán, hogy jót tegyenek, mert sokszor a feministák is megosztottak – főleg Nyugaton – némely kérdésben. Ezek közé tartozik a prostitúció jelensége is. Ha szexmunkásnak hívjuk őket, és azt az igét használjuk, hogy “dolgozik”, azzal mintegy önkéntelenül is állást foglalunk a szexiparból hasznot húzók üzlete legalizálásának témájában (ilyen értelemben liberalizált Németország és Hollandia). A másik, az egyenlőség-modellt célul tűző elképzelés a prostitúciót sem szexnek, sem munkának nem tartja, hanem a nők elleni erőszak egy megnyilatkozási formájának látja azt. Ha valakit pedig a volt férje bántalmazással kényszerít a testét pénzért árulni, az egyértelműen emberkereskedelem áldozata, akkor is, ha maga, különböző lelki okok miatt magát nem azonosítja ekként.  Azok, akik el akarják kerülni az állásfoglalást a vitában, illetve nem szeretnének egy prostituáltat sem megsérteni, körülményesen ugyan, de így írják körül: nők, akik pénzért árulják a szexet/testüket.

Az én jogom a te jogod is?

A technika mindig is áldás és átok egyszerre volt az emberiség történelmében. Hogy mi egy újításban az átok, az általában csak később derül ki, amikor már nagyon nehéz azt szabályozni. Ilyen az asszisztált reprodukció is, mely sok meddő nőnek és párnak nyújt lehetőséget, és történelmi léptékben rövid karrierje alatt milliók születtek így, Államoknak demográfiai szempontból, a köré épülő egészségiparnak pedig üzleti szempontból hamar vált kiemelten fontos iparággá. Nőjogi szempontból azonban az asszisztált reprodukció lehet nagyon problémás is. A béranyaság (mely nem azonos jogilag a dajkaanyasággal, mikor anyagi ellentételezés nélkül hordja ki valaki a más gyermekét) nálunk tilos, bár biztos fű alatt előfordul, a petesejtbiznisz (ennek központja Csehország a régióban) és a liberális dán spermadonorság is komoly kérdéseket vet fel. A béranyákat (Ukrajna, India, Grúzia, de akár az USA és Kanada is) ugyanis brutálisan kizsákmányolják, a fogyatékos gyerekeket gyakran hátra hagyják, néha a felmerülő egészségügyi problémákat a szülőanyánál nem kezelik. A petesejtdonáció is nagyon súlyos egészségügyi következményekkel, akár meddőséggel vagy halállal is járhat a profit érdekében túladagolt hormonok, a túlstimuláció miatt, erről is szól a neves észt származású finn feminista írónő, Sofie Oksanen új regénye, a Kutyafuttató. A nőmozgalom támogatja a nők reproduktív jogait, de nem azon az áron, hogy azzal más nők reproduktív jogai sérüljenek, és míg minden gyereknek joga van szülőkhöz, az embereknek nincs mindenáron joga gyerekhez.

Mégis kinek a problémája? 

Az egyéni történetek mindig közelebb hozzák a sztorikat az olvasókhoz, könnyebben érthetővé válnak társadalmi jelenségek. De nem lehet csak az egyéni pszichológiai kérdésekre koncentrálni, ha az emberi döntéseket egy tágabb társadalmi környezet is befolyásolja tudatosan vagy tudattalanul. A mai fiatalok például egy a közösségi médiától uralt, a pornókultúra által átitatott világban nőnek fel, és ez erőteljesen eltér az akár tíz évvel ezelőtti kamaszok életétől. A fiúknak elvárásaik lehetnek a korai szexre (és annak pornóban látott extrém, mára normalizált formáira), míg a lányok azt hihetik, hogy tőlük az extrém aktusok bevállalása elvárt viselkedés. Ugyanúgy lányoknak is a pornóban látott irreális elvárásaik lehetnek például a fiúk hímvesszőjének méretével kapcsolatban. Mindez eshet rosszul, okozhat a későbbiekben szexuális zavarokat, de akár fájhat is, okozhat sérülést és betegséget. Ha lenne komprehenszív, egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapuló szexuális felvilágosítás az iskolákban, erről is eshetne szó megfelelő életkorban. Divatos manapság a “reziliencia” szó, van egy pozitív töltete, hogy aki “reziliens” az életrevaló, rugalmas, sikeres, régiesen egy self-made man/woman. A társadalom érdekeit is nézve, és sorstársaink érdekét is nézve azonban akit erőszak ér, az ne reziliensen, szépen lépjen túl rajta (mint ahogy egy rossz jegy után is összeszedjük magunkat, és javító dogát írunk matekból), hanem valahogy jelentse azt, mondja el, akkor is, ha nem lesz belőle kivizsgált ügy, és jelezzen vissza az elkövetőnek:  “Roland! Ez nekem rossz volt. Többet ilyet ne csinálj!” Valószínűleg sok srác nem is érzékeli, hogy „gázos”, amit csinált. Végezetül persze fontos, hogy ne nyomorítsa meg az áldozatot egy életre a sérelem, hanem az igazságtétel és tisztázás után valóban tudjon túllépni rajta – akár segítséggel is – s rugalmasan, ellenállóan lebegjen az élet vizén, ahogy a lótuszvirág is lebeg könnyedég, miközben a mélyben erős, eltéphetetlen gyökérzete rögzíti, s ez a rögzítés adja a rugalmasság, a reziliencia alapját is.

Kívánok minden kedves olvasónak és újságírónak egészséges, vidám és aktív új évet sok jó cikkel!

Juhász Borbála