Novak Djoković szerint egy egyszerű baki vezetett ahhoz, hogy Ausztráliában a járvány elleni harc célkeresztjében találta magát. Szerinte az ügynöke a ludas, aki rossz rubrikát ikszelt be a kérelmen. A csapata további dokumentumokat küldött az ausztrál kormánynak, hogy mielőbb tisztázzák a helyzetet. Ezt Alex Hawke ausztrál bevándorlási miniszter irodája is megerősítette – írja a Telex.
Bár a bíróság Djoković mellett döntött, a miniszter szóvivője révén közölte, jelenleg mérlegeli, hogy éljen a jogával, és elutasítsa-e a szerb teniszező vízumkérelmét. Közleményében a teniszező kitért arra az esetre is, amikor már pozitív PCR-teszt birtokában adott interjút egy francia újságírónak. Djoković szerint a pozitív teszt után minden előre leegyeztetett eseményt lemondott, kivéve ezt az interjút, viszont ebben az esetben kifejezetten figyelt a távolságtartásra és maszkot is viselt, amit csak a fotózás idejére vett le. A teniszező visszautasítja azokat a Németországból érkező vádakat, hogy meghamisíthatták azt a pozitív koronavírus-tesztet, amit Djoković hivatkozási alapnak használ arra, hogy miért nincs beoltva. Az Australian Open január 17-én veszi kezdetét, és továbbra sem tudjuk biztosan, hogy a szerb teniszező részt vehet-e rajta.