nlc.hu
Aktuális

Újra lehet házigazdája az Oscar-gálának

Újra lehet házigazdája az Oscar-gálának, de ki kapja meg a munkát?

Van színész, aki már be is jelentkezett a feladatra, és lehet, hogy ő lesz a befutó.

Az utóbbi években egyszer sem volt házigazdája az Oscar-gálánnak, de idén visszatérhet minden a régi kerékvágásba, legalábbis, ami ezt a posztot illeti. Utoljára, 2018-ban Jimmy Kimmel vezette a díjátadót, és a tervek szerint 2019-ben Kevin Hart lett volna az utódja, de néhány korábbi homofób megnyilvánulása miatt végül inkább házigazda nélkül tartották meg az eseményt. A szokatlan koncepció egyébként jól működött, de nagyon úgy tűnik, hogy ennek ellenére vagy ettől függetlenül 2022-ben újból lesz hoszt, erre utalt legalábbis  Craig Erwich, az ABC csatorna műsorvezetője egy virtuális sajtóbejáráson.

Oscar-szobor Los Angelesben

A gála díszleteként használt Oscar-szobor frissítő festésére vár Los Angelesben 2017. február 22-én. (Fotó: MTI/EPA/Paul Buck)

 

Hogy idén kire osztanák ezt a feladatot, azt egyelőre nem tudni, de az eseményt csak március 27-én rendezik meg, így addig van még idő. Tom Holland, a legújabb Pókember-filmek főszereplője mindenesetre már be is jelentkezett, pontosabban a Hollywood Reporternek azt nyilatkozta, hogy ha felkérnék, igent mondana. Egyes források szerint egyébként lehet, hogy komoly esélyei vannak erre a pozícióra, nyilatkozata után ugyanis valóban meg is kereste a színészt, hogy egyeztessenek erről a lehetőségről. 

(via 24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top