Az SMA-s Zente már az iskolára készül

nlc | 2022. Január 28.
Szépen fejlődik a kisfiú.

A Facebookon folyamatosan nyomon lehet követni, hogyan fejlődik Zente, az SMA-s kisfiú, aki 2019 őszén kapta meg a számára életmentő kezelést. Az egyik legfrissebb poszt szerint szinte teljesen megszűnt és nyelvremegése, és ugyan még csak 4 éves, szülei úgy gondolták, itt az ideje elkezdeni a felkészülést az iskolára.

„Már most nagyon fontos kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a dologra. Okos kisfiú, és nem szeretném, ha az írni tanulás kudarc lenne számára! Ez akár el is veheti a kedvét a sulitól ahová viszont kb. 20 évig akkor is járnia kell. Jár külön fejlesztésre (ergoterápia), mi pedig itthon sokat színezünk, gyurmázuk, pötyizünk, tésztát gyúrunk, segít főzni, van néhány „matatós” játéka, meg persze sok-sok puzzle, de ez utóbbit már eléggé unja szegény. Úgyhogy elkezdtünk építeni” – olvasható a bejegyzésben.

Fotó: Facebook/Zente SMA 1 Tiny Hero – Stronger than SMA

Zente édesanyja azzal zárja a sorait, hogy a koronavírus-járvány sajnos elérte Zente óvodáját is, de szerencsére a kisfiú és ők is jól vannak. „Viszont a februári vizsgálatok miatt most jobb nekünk itthon, nem kockáztatunk, inkább kockázunk… együtt…” – tette hozzá.

Exit mobile version